Egyesülő hazai netes játékosközösségek

Vágólapra másolva!
Egyesült a legnagyobb hazai multiplayer portál, az Mportal és a Magyar Cybersport Egyesület (m.C.S.e.). Ezzel létrejött a legnagyobb hivatalos magyarországi cybersport szervezet, mely célja közösségbe tömöríteni az internetes játékosok táborát.
Vágólapra másolva!

A Magyar Cyber Sport Egyesület (www.cybersport.hu) 2000 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy egy szervezetbe tömörítse az online játékosokat, továbbá hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítsa a számítógépekkel és az internettel való megismerkedés lehetőségét, valamint a közoktatásban tanuló gyermekeket segítse Őket megismertetni az internettel. Az egyesület szándéka meggyőzni a hazai internet szereplőit (hozzáférés-szolgáltatók, tartalom-szolgáltatók) és a szülőket arról, hogy a gyermekek képzése lehet az internet jövőjének záloga, így azt támogatni mindannyiunk érdeke.

A legnagyobb hazai multiplayer (interneten és hálózatban játszható) játékok központjának számító Mportal (www.mportal.hu) már 1997 óta ad otthont az interneten játszó fiataloknak. Az Mportal egy olyan virtuális közösséget hozott létre az évek alatt, ahol fórumokon keresztül kommunikálhatnak a tagok, továbbá a napi friss hírek és a legújabb játékok leírásai mellett internetes versenyeken való részvételre is lehetőséget biztosít.

Az Mportal alapítói azért csatlakoztak a Magyar Cybersport Egyesülethez, mert fontosnak tarják a hazai internet-kultúra megfelelő szintre emelését, és ezen törekvéseket az m.C.S.e keretein belül tartják megvalósíthatónak. Az Mportal változatlan formában folytatja eddigi működését, szorosan összefonódva az egyesület működésével, előmozdítva annak munkáját és célkitűzéseit. Ennek érdekében komoly pénzdíjazású, internetes versenyeket kíván megvalósítani - áll az m.Cs.e közleményében.