Axelero: felgyorsulhat az internet terjedése

Vágólapra másolva!
Az Axelero Internet közleménye szerint Medgyessy Péter bejelentése az internet hozzáférés tervezett árcsökkentéséről megalapozhat egy piaci és kormányzati összefogást, aminek köszönhetően 2005-re akár 3 millióan is internetezhetnek Magyarországon. 
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter miniszterelnök keddi parlamenti beszédében többek között elmondta, hogy az Európa-terv részeként márciustól 25 százalékkal csökkennek az internetezés költségei, és az új adókedvezmények révén még idén százezerre nő a nagysebességű internet elérési végpontok száma.

Az Axelero Internet közleményben üdvözölte a miniszterelnök által bejelentett törekvéseket az információs társadalom építésével kapcsolatosan, mivel azok teljes mértékben egybevágnak az Axelero egyik fő céljával, az internet elterjedésének gyorsításával. Drajkó László, az internetszolgáltató vezérigazgatója kijelentette: 2002 októberében az Axelero már kutatásaira alapozva azt állította, hogy megfelelő piaci összefogással és kormányzati támogatással a netezők száma Magyarországon 2005-re megduplázódhat, most ennek megvalósulását ígéri a bejelentett kormányzati elkötelezettség.

- Különös örömmel fogadtuk a miniszterelnök szélessávú internetelérési végpontok növeléséről tett nyilatkozatát, hiszen az Axelero Internet szerint a szélessávú internetezés elterjedése az információs társadalom építésének alapköve - közölte Drajkó. - Míg a hozzáférések számában még nem, a hozzáférési mód tekintetében Magyarország eddig is igen jó eredményeket ért el. A szélessávú internetpenetráció Magyarországon - melynek nagyobb részét az ADSL teszi ki - 2002 végén 2 százalékos volt, ami megfelel a nyugat-európai trendeknek. Ugyanez az arány az Axelero előfizetői körében 2002 végén 14 százalékos volt.

Az Axelero vezérigazgatója szerint ha az év végéig 100 ezerre nő a szélessávú internetelérési végpontok száma, akkor Magyarország mind a növekedés dinamikája, mind a szélessávú internetpenetráció tekintetében felzárkózik az európai élvonalhoz.

(Az [origo] kiadója az Axelero Internet Rt.)