Feltörték Kevin Mitnick weboldalát

Vágólapra másolva!
A legendás hacker számítógépes biztonsági cégének weblapját ismeretlenek feltörték, és a kiszolgálón Mitnicknek szóló üzenetet helyeztek el.
Vágólapra másolva!

Január 30-án egy magát BugBearnek nevező hacker feltörte a világ legismertebb legismertebb hálókalózának számító Kevin Mitnick Defensive Thinking névre hallgató számítógépes biztonsági cégének weboldalát. A feltörés tényét maga Mitnick is megerősítette, aki egyben azt is elárulta, hogy heteken belül immáron másodszorra tudtak behatolni ismeretlenek cégének website-jára.

Forrás: ORIGOAz egyik alkalommal egy jegesmedvét és két kölykét ábrázoló képet, valamint egy Mitnicknek szóló üzenetet helyezett el a weblapon a behatoló, míg egy másik hacker az oldalon elhelyezett üzenetben arra kérte Mitnicket, alkalmazza őt a vállalat biztonsági vezetőjeként. A céges weboldalt kiszolgáló szerveren a behatolók egyik esetben sem okoztak kárt, s az ügyfelek adatai sem kerültek veszélybe. Mitnick közlése szerint nem szándékszik az FBI-hoz ezek kapcsán, mivel a feltörések nem okoztak pénzügyi veszteséget a vállalatnak. A DefensiveThinking.com feltörői egyébként az azt kiszolgáló Microsoft webszerver-szoftverének biztonsági rését használtak ki, mivel az üzemeltetők nem telepítették az alkalmazáshoz elérhető javításokat.

Kevin Mitnick még a kilencvenes évek közepén került börtönbe, miután bizonyításra került, hogy korábban számos nagyvállalat számítógépes rendszerébe hatolt be, s tevékenységével durván 300 millió dolláros kárt okozott a cégeknek. A rá kiszabott 5 éves börtönbüntetését nek letöltését követően Mitnick 2000 januárjában szabadult a börtönből, azonban még további 3 évig nem használhatott sem mobiltelefont, sem pedig internetkapcsolattal bíró számítógépet. Börtönben töltött ideje alatt a Mitnickkel szolidáris hackerek többszáz weboldalra hatoltak be, s azokon a "Free Kevin" feliratot helyezték el.