Chaser sztori részletek

Vágólapra másolva!
A JoWooD Productions közreadott néhány részletet a fejlesztés alatt álló First Person Shooter, a Chaser háttértörténetéből. A program megjelenése mind Európában, mind Amerikában az év második negyedében várható.
Vágólapra másolva!

Kell-e egy akciójátéknak, sőt, egy First Person Shooternek háttértörténet? A kérdés jó, és sokan bizonyára nemmel felelnének rá. Ennek ellenére nem árt, hogyha az ember tudja is, hogy miért ontja az ólmot fegyveréből. Ami a JoWooD és a szlovák Cauldron közös játékát, a Chasert illeti, néhány részletet megtudhattunk a sztoriból. A program főszereplője egy különlegesen kiképzett katona, John Chaser, aki 2044-ben egy űrhajó fedélzetén tér magához, és előző életéből semmire sem emlékszik. Arra sem, hogy két évvel korábban a MarsCorp nevű megacég megkezdte a Mars kolonizálását, mivel a Földön egyre áldatlanabb állapotok kezdtek uralkodni. A MarsCorp vezére, a terjeszkedés során akar minden eddiginél nagyobb hatalmat összpontosítani kezében.