Multimédiás szolgáltatások a Vodafone-tól

Vágólapra másolva!
Multimédiás szolgáltatáscsomagot indít a Vodafone. A február 3-án induló Live! előfizetői MMS-üzeneteket, WAP-tartalmakat és játékokat tölthetnek mobiltelefonjaikra.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA Vodafone Live! egy olyan mobil multimédiás csomag, amely több - részben már korábban is elérhető - adatalapú szolgáltatást foglal magába. A vállalat az új márkanéven induláskor multimédiás üzenetküldést (MMS), többszólamú csengőhangok, illetve játékok letöltését, valamint WAP-os tartalmakat fog kínálni az ügyfeleknek. A Live! kezdetben csak a társaság által árusított Sharp GX10-es mobiltelefonról lesz használható, de a későbbiekben a szolgáltatást támogató készülékek száma gyarapodik majd. A Sharp GX10-est a japán gyártó a Vodafone igényeihez igazodva állítja elő, ennek megfelelően a színes kijelzős, beépített digitális fényképezőgépet tartalmazó készülék grafikus menüje is a szolgáltatáshoz illeszkedik.

Egy csengőhang letöltéséért az ügyfeleknek bruttó 250 forintot, egy játékért pedig 800 forintot kell fizetniük. A jelenleg ingyenesen használható MMS március 1-től az üzenet méretétől függő üzenetenkénti díjért lesz majd igénybe vehető. Egy legfeljebb 10 kB méretű képes üzenet elküldése bruttó 60 és 75 forintba kerül majd a havidíjas, illetve a kártyás ügyfelek számára, míg egy 10-30 KB-os MMS-ért 120, illetve 150 forintot kell majd fizetni. Graeme Millar, a magyar Vodafone marketingigazgatója a cég sajtótájékoztatóján elmondta, reményeik szerint néhány héten belül a három hazai mobilszolgáltató ügyfelei egymás hálózatába is küldhetnek majd multimédiás üzeneteket.

Várhatóan áprilistól kezdi meg működését majd a Vodafone Mail névre hallgató szolgáltatás, amely lehetővé teszi majd az e-mailek elérését és megválaszolását mind az interneten, mind pedig WAP-on keresztül, továbbá beszéd formában is. Emellett a rendszer képes lesz arra, hogy a felhasználó elektronikus postafiókjába továbbítsa majd csatolt fájlként a hangpostában lévő üzeneteket is.

Ezt követően a tervek szerint nyáron indulhat be a Vodafone Messenger, amely az asztali számítógépeken megismert azonnali üzenetek mintájára működik majd, és mobiltelefonról, valamint PC-ről egyaránt elérhető lesz. A Vodafone Live! tavaly október óta Európa 8 országában üzemel, s december végén több mint 380 ezren használták. Magyarországi bevezetésére a vállalat több mint 1 milliárd forintot költött - hangzott el a társaság mai sajtótájékoztatóján.

A társaság szintén a mai napon közleményében arról értesítette GPRS WAP szolgáltatását használó feltöltőkártyás ügyfeleit, hogy a WAP-ozás adatforgalmát február 15-től havi 5 MB-ban maximálja. Emellett a heti adatforgalom mértéke sem haladhatja meg a 2 MB-ot. A havidíjas ügyfelek számára a szolgáltatás változatlan feltételekkel lesz igénybe vehető.