Újfajta másolásvédelem a Microsofttól

Vágólapra másolva!
A Microsoft január 18-án bejelentette új CD-másolásvédelmi technológiáját, amely a korábbi eljárásokkal ellentétben lehetővé teszi a védett lemezek használatát hordozható lejátszókban is.
Vágólapra másolva!

A Windows Media Data Session Toolkit nevet viselő technológiával a szoftveróriás közlése szerint lehetséges olyan másolásvédett CD-k előállítása, amelyen a zeneszámok több rétegen helyezkednek el, s így bármilyen lejátszóval képesek együttműködni. Míg az egyik réteg az audiolejátszókat szolgálja ki, a PC-réteg tartalmát maga a tartalomtulajdonos határozhatja meg, azaz saját maga eldöntheti, hogy engedélyezi-e a másolást, vagy sem. Mint ismeretes, a korábbi másolásvédelmi technológiák legfőbb problémája, hogy bár valóban megakadályozzák a rajtuk lévő tartalmak lemásolását, egyben lehetetlenné teszik a CD-k használatát például PC-kkel, valamint autóhifi- és hordozható audió eszközökkel.

David Fester, a Microsoft digitális tartalmakkal foglalkozó részlegének vezetője szerint a vállalat technológiája iránt a világ két legnagyobb lemezkiadója, a Universal Music és az EMI is érdeklődött. A tavalyi év során igen egyszerűen, mindössze egy filctoll felhasználásával sikerült kijátszania néhány élelmes felhasználónak a Sony Music Key2Audio néven szabadalmaztatott digitális jogvédő technológiáját, s ezáltal szabadon lemásolni azok tartalmát.