Titkokat rejt a használt winchester

Vágólapra másolva!
Használt, kidobásra ítélt számítógépes merevlemezeink rossz esetben illetéktelen kezekbe juttathatják nem megfelelően kezelt információinkat. Amerikai kutatók bolhapiacokon vásárolt winchestereken talált adatokat vizsgáltak.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) két kutató-hallgatója interneten keresztül és hétvégi bolhapiacokon vásárolt be, majd vizsgált biztonsági szempontok alapján nagy számú használt merevlemezt. A közel 160 darab régi winchesteren számos olyan információ volt hozzáférhető, mely illetéktelen felhasználók kezében kárt okozhat az eszközök korábbi tulajdonosainak - állítja Simson Garfinkel és Abbi Shelat, a két szakember vizsgálatuk eredményét részletesen egy információbiztonsági szaklap következő számában publikálja.

A megvásárolt 158 használt winchester nagy része (129) működőképesnek bizonyult, a páros ebből 28 olyan lemezt talált, amelyen nem, vagy csak kevés jel utalt arra, hogy korábbi gazdái tettek valamit az adatok eltüntetése érdekében. A merevlemezeken a személyes adatok mellett egészségügyi és vállalati, pénzügyi információk is visszaállíthatók voltak. A felvásárolt készletben bankjegykiadó automata adattárolója is fellelhető volt, a korábban már formázott lemezen a két kutató mintegy 5000 bankkártya információit tudta különböző módszerekkel visszanyerni.

Hagyományos formázás helyett alkalmazható az ún. wipe format. A metódus használata után a merevlemezen tárolt adatokat standard szoftverekkel már nem nyerhetők vissza. Wipe format számos szoftverrel végezhető (Eraser, Norton Utilities).

A páros felhívja a figyelmet, hogy sokan nincsenek tudatában annak, hogy az adatok törlése, illetve a winchester formázása ellenére az információk még visszanyerhetők. A közel 160 merevlemezből mindössze 12 olyannal találkoztak, amelyek teljes biztonsággal sterilizálva voltak.