Vágólapra másolva!
A Hewlett-Packard január 13-i sajtótájékoztatóján új termékeket, többek között DVD-írókat, tábla PC-t és kézi számítógépeket mutatott be.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOJanuár 13-i budapesti sajtótájékoztatóján a HP számos új terméket mutatott be, többek között a TC1000-es típusjelzésű tábla PC-t is. Ez az érintőkijelzővel felszerelt, notebookszerű eszköz kis áramigényű Transmeta Crusoe TM5800 processzort tartalmaz, és Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszer fut rajta.

Kis mérete is másfél kilogrammos tömege révén digitális jegyzetfüzetként is használható a gép, ugyanakkor dokkolóba helyezve teljes értékű komputerként funkcionál.

Forrás: ORIGOBemutatásra került a Compaq iPAQ kézi számítógépek új, 5400-as sorozata, amely alapból támogatja a 802.11b és Bluetooth vezeték nélküli adatátviteli szabványokat, továbbá egy ujjlenyomat-azonosítóval is felszerelték, így illetéktelenek nem férhetnek hozzá az eszközön lévő védett adatokhoz. A tenyérgépek 400 MHz-es Intel Xscale processzorral vannak felszerelve, memóriájuk az SD-kártyákkal bővíthető, a kijelző pedig a korábbi modellekben is alkalmazott 65 ezer színű LCD.

Szintén a mai napon debütált a HP új DVD-író termékcsaládja, amely egy legfeljebb 4-szeres írási sebességre képes belső, illetve külső meghajtóból áll. A februárban debütáló termékek a DVD+R/+RW szabványokat támogatják, s 15 perc alatt képesek egy 4,7 GB kapacitású lemez megírására.

Új alsókategóriás taggal gyarapodott a gyártó lézernyomtató-kínálata, illetve bejelentésre kerültek új Pentium 4, illetve RISC processzort tartalmazó munkaállomások is.