Linuxot fejlesztenek mobiltelefonokhoz

Vágólapra másolva!
Néhány nagyobb vállalat is támogatja egy mobiltelefonokon használatos Linux operációs rendszer elkészítését. Az első ezt használó készülékek még az idén piacra kerülhetnek.
Vágólapra másolva!

Két mobiltelefon-gyártó is Linuxot használó GPRS-képes mobiltelefonnal fog megjelenni az idei évben, közölte a mobilos Linux fejlesztését végző MontaVista Software cég marketingigazgatója, aki azonban nem nevezte meg a gyártókat. A nyílt operációs rendszer mobiltelefonokra szánt változatának elkészítését célzó kezdeményezés támogatói között az előbbi vállalaton kívük többek között a Linux-disztribúciójáról ismert Red Hat, a Texas Instruments, az NEC, illetve a Motorola is megtalálható. A résztvevők közös célja, hogy a mobiltelefonokat és egyéb szórakoztatóelektronikai termékeket magába foglaló beágyazott számítástechnikai rendszerek piacára adaptálják a Linuxot.

A nyílt forráskódú operációs rendszernek jelentős konkurenciával kell majd szembenéznie a mobiltelefonok piacán, ahol jelenleg a főbb gyártókat a háta mögött tudó Symbian cég azonos nevű operációs rendszerével, a Microsoft Windows Powered Smartphone és Pocket PC Phone Edition szoftvertermékeivel, illetve a Palm cég Palm OS-ével képviselteti magát. A nyílt forráskódú szoftver elterjedését elősegítheti viszont az, hogy alkalmazása jóval olcsóbb a konkurens termékeknél, s gyakorlatilag bármilyen alkalmazást lehet fejleszteni rá - véli Keith Waryas, az IDC piackutató cég elemzője. Waryas szerint azonban néhány USA-beli szolgáltató nincs teljességgel meggyőződve arról, hogy a Linux megfelelő biztonságot tud nyújtani. Az elemző kiemelte továbbá, hogy a piacon erős konkurenciával kell majd szembenéznie a Linuxnak, amelyek közül a mobilgyártók által támogatott Symbiant emelte ki.