Ultima Online: Age of Shadows

Vágólapra másolva!
Az Origin Systems jóvoltából nemsokára elkészül az első, ámde mára sajnos kissé háttérbe szorult online szerepjáték kiegészítője, az Ultima Online: Age of Shadows.
Vágólapra másolva!

Bizony, már talán kevesen emlékeznek rá, de még 1997-ben jelent meg az első online szerepjáték, mely a számos folytatást megért, és méltán közkedvelt Ultima sorozat világában játszódott. Sajnos azonban az eltelt évek alatt némileg háttérbe szorult e remek játék. Ugyan a több mint kétszázezer előfizető nem kevés, de, és főleg azt figyelembe véve, hogy a játék immár hat éve fut, nem veheti fel a versenyt az EQ-val, vagy a Camelottal.

Amiben még mindig kitűnik az Ultima társai közül az, hogy a játékosoknak lehetősége adódik házakat vásárolni. A nemsokára napvilágra kerülő kiegészítőben egy lépéssel tovább haladhatunk: nemcsak birtokolhatjuk a házat, hanem arra is lesz lehetőségünk, hogy kedvünk szerint berendezzük és átalakítsuk.

A ház egyedi ízlés szerinti kialakításának módszere hasonlít a Simsben megismerthez, úgyhogy bizonyára sok játékos számára ismerős lesz. A felhasználható objektumok – ajtók, ablakok, lépcsők, stb. – kategóriákba vannak rendezve, így könnyebben válogathatunk közöttük. A tervezés alatt álló házat kedvünkre forgathatjuk, bizonyos részeit pedig átlátszóvá tehetjük a könnyebb áttekintés kedvéért.

Házaink nem csak fölszintesek, hanem több emeletesek is lehetnek. Az emeletek közötti közlekedésnek két módja van: a lépcső és a teleportáló. A lépcsőt aligha kell bárkinek is bemutatni, a teleportáló viszont nagyon futurisztikusan hangzik. Nem kell azonban megijedni – csupán kiválasztjuk az indulási és az érkezési pontot, és már meg is vagyunk. A teleportáló előnye a lépcsővel szemben, hogy kevesebb helyet foglal.

Mivel egy online játékról van szó, a házakat nemcsak lakás céljára használhatjuk. Ha kedvünk tartja, és megbeszéljük játékostársainkkal, közösségi házat, boltot, fogadód, vagy akár színházat is berendezhetünk.

Persze nemcsak a házak testre szabása az egyetlen újdonság. Itt van mindjárt a kezelőfelület, melyre sok játékos panaszkodott az eredeti programban. A kiegészítőben sokkal könnyebben teremthetünk kapcsolatot a világ elemeivel, legyenek azok tárgyak, vagy személyek. Az Age of Shadowsban egyszerűen ráklikkelünk egy személyre, vagy tárgyra, majd a felbukkanó menüből kiválasztjuk, hogy mit szeretnénk kezdeni vele.

Sokkal könnyebben szerezhetünk ezen felül információt a különféle tárgyakról, varázslatokról, fegyverekről. Az eredeti játékban bizony fel kellett lépni a hálóra. És külön böngészni egy spell, vagy eszköz részletes leírása után. Ennek azonban vége, a kiegészítő már részletesen tájékoztatja a kalandozókat.

A szörnyetegek és egyéb ellenségek ezentúl véletlenszerű számban fognak feltűnni véletlenszerű helyeken. Azt is a véletlen-generátor dönti el, hogy a szörnyeknél mennyi pénz és milyen kincsek lesznek, illetve hogy milyen varázslatokat fognak használni.

Egy új kontinenst, Malast is felderíthetnek ezentúl a kalandozók. E kontinens nem a tengerben, hanem az űrben lebeg Britannia szigete felett. A negyvenezer telket tartalmazó kontinens nem folyók, hanem maga a világúr szabdalja részekre. Az új kontinens ad otthont az új, és méreteiben minden eddigit felülmúló Doom elnevezésű dungeonnek is.

Az Age of Shadowsban megtalálható minden, ami hiányzott az eredeti Ulima Onlineból, így méltán remélhetjük, hogy a játék ismét elfoglalja az őt megillető helyet az MMORPG-k kategóriájában, és sok játékos választja az Origin programját.