Középpontban az informatika az SZDSZ-nél

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ kiemelten kezeli a hazai informatikai felkészültség gyors fejlesztését. Kuncze Gábor, a párt vezetője szerint a terület robbanásszerű fejlődése alapvető feltétel az uniós csatlakozásra történő felkészüléshez.
Vágólapra másolva!

A Szabad Demokraták Szövetsége fő céljai között szerepel az informatikai kultúra, a digitális írásbeliség fejlesztése - hangzott el szerdán az SZDSZ sajtótájékoztatóján. Kuncze Gábor pártelnök-frakcióvezető szerint a szabad demokraták által képviselt politika ennek megfelelt 2002-ben, s a mára kidolgozott informatikai stratégia a jövőben is kereteket biztosít az ország informatikai fejlesztéséhez. Az SZDSZ elvárja a szabad demokrata vezetésű minisztériumoktól és önkormányzatoktól, hogy mindent elkövessenek a számítástechnika robbanásszerű terjedése érdekében - közölte Kuncze, aki szerint az informatika kulcsszerepet fog játszani az uniós országokhoz történő felzárkózásban.

Informatikai tárca itthon először/techbazis/200212192002.html?pIdx=5

A rendezvényen részt vevő Kovács Kálmán informatikai miniszter az információs társadalomba vezető út előkészítése évének nevezte 2003-at: az informatikai tárca szabad demokrata vezetője szerint a minisztérium által eddig kiírt fejlesztési pályázatok csak kiindulásnak tekinthetők, ezeket további fejlesztések követik majd. A szaktárca 2002 őszén több pályázatot írt ki, ezek között szerepel többek közt önkormányzatok internetelérésének és közösségi internetes hozzáférési helyek kiépítésének támogatása. Kovács elmondta, hogy a pályázatok elbírálása rövidesen befejeződik, a nyertesek között összesen mintegy 7 milliárdnyi költségvetési forrás kerül kiosztásra. A szaktárca nagy hangsúlyt fektet a lakossági számítógép-ellátottság növelésére: ezt szolgálják az informatikai eszközökre vezetett adókedvezmények, és a munkáltatói PC-program, mely értelmében a munkáltató 2 év után ingyenesen átruházhatja a dolgozóra a számítógépeit, ami a tervezet szerint ennyi idő alatt amortizálódik is - közölte Kovács. Az informatikai minisztérium tervei között szerepel továbbá a távmunkások arányának növelése, az e-közigazgatás elindítása és 2005 végére a háztartások 25 százalékának "internetesítése" is. A programok gyakorlati megvalósítására példa, hogy a tárca dolgozói az idei évben ingyenes otthoni interneteléréshez juthatnak - említette Kovács.

Az SZDSZ fontosnak tartja az oktatás informatikai fejlesztését és az oktatásban részt vevők információs felkészültségének javítását - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter. A szaktárca terveivel kapcsolatban Magyar elmondta: az iskoláskorú gyermekes családok, tanárok és felsőoktatási hallgatók részére új számítógép-vásárlási lehetőséget kívánnak megnyitni. E szerint az érintettek két éves részletfizetéssel és féláron juthatnak számítógépekhez, jövő héten történik meg a tender kiírása a gyártók és forgalmazók számára, mely ezeket a gépeket biztosíthatja. Az oktatási miniszter reményét fejezte ki, hogy a program gyakorlati véghezvitelére már néhány hónapon belül sor kerülhet.

Az oktatási szféra fejlesztésével kapcsolatban Kovács Kálmán informatikai miniszter elmondta, hogy a tervek szerint 2005 végére már minden oktatási intézmény gyors internetkapcsolattal rendelkezhet. Szintén cél a modern, multimédiás eszközökkel felszerelt tantermek terjedésének gyorsítása.

Szintén az oktatáshoz kapcsolódik a szaktárca elképzelése, mely azt célozza meg, hogy az általános iskola 6. osztályának elvégzésére minden tanuló rendelkezzen az alapvető informatikai készségekkel.

A szabad demokraták budapesti informatikai terveit ismertetve Demszky Gábor főpolgármester elmondta: még 2002-ben indult a Budapesti Információgazdálkodási Program (BIG), melyre a tavalyi évtől kezdve másfél éves távon 1,2 milliárd forintot fordít a fővárosi önkormányzat. A program három fő eleme az elektronikus ügyintézés kiépítése, a tavalyi évben új szolgáltatásokkal bővített Budapest-portál továbbfejlesztése, valamint internet-hozzáférési pontok (nyilvános terminálok, géptermek) létrehozása Budapesten. Az e-ügyintézés bevezetése növeli a közbeszerzések nyilvánosságát, a közpénzek felhasználásának átláthatóságát: a fővárosi e-közbeszerzési projektek információi a Budapest-portálon lesznek elérhetők - közölte Demszky. Hozzátette: a fővárosi önkormányzat pályázati úton informatikai eszközökkel, szoftverekkel, ingyenes hálózati eléréssel támogatta a fogyatékossággal élőket. A hivatal a költségvetés keretei közt keresi egyébként annak lehetőségét is, hogy az informatikai tárcához hasonlóan valamennyi dolgozóját ingyenes otthoni interneteléréshez juttassa.