Medieval kiegészítő

Vágólapra másolva!
Az Activision bejelentette, hogy a Creative Assembly egy új addonon dolgozik a Medieval: Total War című stratégiai játékhoz. A kiegészítőben a vikingek korszakának elejére ugrunk vissza az időben.
Vágólapra másolva!
Medieval: Total War honlaphttp://www.activision.com/games/medieval_totalwar/

A vikingek mindig megdolgoztatták a kreatív emberek, így a számítógépes játékok készítőinek fantáziáját. Ennek eredményeként már több, a vikingek korát feldolgozó játék is napvilágra került. Ebbe a sorba tartozik a Creative Assembly Viking Invasion című programja is, mely nem önálló játék, hanem a nagysikerű Medieval: Total War kiegészítője. Az addonban nyolc új frakciót irányíthat a játékos, illetve végigvihet egy kampányt, melynek célja a brit szigetek elfoglalása. A tavasszal megjelenő kiegészítőben új különleges, speciális egységek és hősök is helyet kaptak.