Játékok 2002 füstbe ment tervei közt

Vágólapra másolva!
Játékprogramok uralják a 2002-es év füstbe ment informatikai termékeit, projektjeit összesítő listát. Összességében az elmúlt év nem hozott különösen nagy meglepetést.
Vágólapra másolva!

A Wired informatikai magazin évente közönségszavazást ír ki arról, hogy melyek voltak az eltelt 12 hónap legnagyobb várakozást generáló, ám végül elmaradó, vagy időben csúszó technológiai újdonságai. A szavazás lezárultával a magazin által közzétett tízes listára ezúttal nagyrészt játékprogramok kerültek, úgy tűnik, a tavalyi évben számos új szoftver a fejlesztővállalatok boszorkánykonyháiban maradt.

A 2002-es lista igen kétes első helyére - immár két egymást követő évben - a Duke Nukem Forever került. A legendás akciójáték folytatását évek óta ígéri a 3D Realms, eddig azonban adósak maradtak a sokak által várt, az utóbbi időben már csak "Duke Nukem If Ever" néven emlegetett programmal. A játékszoftver megjelenéséről 1997 óta érkeznek hírek. A 2001-es Vaporware-ek között található a Master of Orion harmadik része is, a stratégiai játék három éve ígért folytatása előzetes pletykák szerint az idei évben már valóban az üzletekbe került - igaz, ez a hír nem mondható újdonságnak. A tízes listára a fenti kettőn kívül több játékszoftver is (például az online szerepjáték Shadowbane és a Team Fortress 2) bekerült, szintén leginkább a "játékos" témához kapcsolódik az ígéretekhez képest később megjelenő, új nVidia FX grafikus chipre épülő videokártyák késése. Több szereplőhöz hasonlóan nem új a listán a Silicon Film nevű amerikai cég technológiája, mellyel a hagyományos, filmes fényképezőgépeket alakíthatjuk digitális kamerává.

Érdekesség, hogy az aktuális listán inkább konkrét termék szerepelnek, viszont kimaradtak a 2001-es összesítésben még szereplő trend-jellegű tételek, mint a mesterséges intelligencia alkalmazása, vagy a harmadik generációs mobilhálózatok startjának késése.

Vaporware 2002:

1. Duke Nukem Forever
2. Neverwinter Nights Mac és Linux kliensek
3. Team Fortress 2: Brotherhood of Arms
4. Ogo Ultra-Personal Computer
5. Master of Orion 3
6. GeForce FX kártyák
7. QuarkXpress Mac OS-X verzió
8. Shadowbane
9. Amiga One
10. Digitális filmrendszer a Silicon Filmtől