2003 első hazai hackerakciója

Vágólapra másolva!
2003-ban sem kellett sokáig várni a hackerek első, magyarországi áldozatot követelő megmozdulására. Az év első napján a HarmoNet portál fórumát brazil hackerek tették ideiglenesen elérhetetlenné.
Vágólapra másolva!

Az ezoterikus témakörökkel foglalkozó HarmoNet portál fórumának helyén az újév első napján egy brazil zászló, illetve egy néhány soros portugál nyelvű szöveg volt olvasható. Utóbbiban a deface-elést elkövető brazil Perfect.BR nevű hackercsapat üzenete volt olvasható, miszerint "jobban szeretem, ha digitális bűnözőnek tartanak, mintsem, hogy olyan világban éljek, ahol az emberek saját megsemmisülésüket keresik".

A HarmoNet fórumának működését január 3-án, a délelőtti órákban helyreállították.