Konferencia a tudástársadalomról

Vágólapra másolva!
2002. december 9-én került sor az "A tudástársadalom kihívásai Magyarországon" című konferenciára. A rendezvényen elhangzott előadások teljes archívuma elérhető az [origo]-n.
Vágólapra másolva!

A konferencia középpontjában a tudásalapú társadalomhoz kapcsolódó feladatok és kihívások álltak, melyeket a meghívott előadók különböző nézőpontokból ismertettek. A rendezvényen Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a tudomány és a kutatás szerepéről, valamint az európai uniós csatlakozásról, Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem rektora pedig az oktatási szféráról beszélt, s a kormány több tagja, így Medgyessy Péter miniszterelnök, Kiss Péter munkaügyi és Magyar Bálint oktatási miniszter is felszólalt.

A tudástársadalomról szóló konferenciát az [origo] élőben közvetítette Windows Media technológián alapuló internetes stream formájában, de az elhangzottakat a több részből álló archívumban utólag is meg lehet tekinteni.

Szélessávú elérésselhttp://vp3.adatpark.hu/vigado/245k/vigado_1.wmvModemmelhttp://vp3.adatpark.hu/vigado/56k/vigado_1.wmv

Az első részben Csepeli György megnyitója, továbbá Medgyessy Péter miniszterelnök, Gulyás Balázs akadémikus, Magyar Bálint oktatási miniszter és Vizi E. Szilveszter MTA-elnök előadásai tekinthetők meg.

Szélessávú elérésselhttp://vp3.adatpark.hu/vigado/245k/vigado_2.wmvModemmelhttp://vp3.adatpark.hu/vigado/56k/vigado_2.wmv

A második részben Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, Káli Sándor miskolci polgármester, Lepsényi István, a Knorr-Bremse vezérigazgatója, Chikán Attila, a BKÁE rektora fejti ki gondolatait. A felvétel Csepeli György zárszavával ér véget.

Interjúk a meghívott személyiségekkel

A konferencián Elek László rövid riportokat készített néhány neves személyiséggel, többek között Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, amely az alábbi linkeken érhető el:

Szélessávú eléréssel
Modemmel

Ezen a két linken érhető el a Csepeli Györggyel, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkárával készült beszélgetés:

Szélessávú eléréssel
Modemmel

Elek László interjúja Straub Elekkel, a Matáv elnök-vezérigazgatójával:

Szélessávú eléréssel
Modemmel

Beszélgetés Kroó Norberttel, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárával:

Szélessávú eléréssel
Modemmel