Ötven varázslat a Gothic II-ben

Vágólapra másolva!
A következő év elejére készül el a JoWooD Productions és a Piranha Bytes játéka, a Gothic második része. Az akció-szerepjátékban a játékosok mintegy ötven varázslatot vethetnek be ellenségeikkel szemben.
Vágólapra másolva!

Ötven fajta, támadó, illetve védekező varázslatot használhatnak a játékosok a JoWooD Productions és a Pyranha Bytes készülő szerepjátékában, a Gothic II-ben. A varázslatok közül eleinte mindössze kettő áll a kalandozó rendelkezése, de a történet előre haladásával a mágiák palettája fokozatosan színesedik. A játék végén már olyan nagyhatalmú varázslatokat is bevethetünk, mint a villámcsapás, a tűzlabda, az ellenségek életerejét elszívó, vagy különféle szövetséges lényeket megidéző igék. A varázslatok egy részére szó szerint belebotlunk utunk során, de a nagyobb hatalommal bírókat csak kemény küldetések teljesítésekor szerezhetjük meg.