Vágólapra másolva!
Manapság kevesen próbálkoznak platformjátékokkal megnyerni a játékosokat maguknak, mondván e műfaj már a múlté. Hogy mégis van fantázia a kategóriában, arra jó példa a Tito the Bouncing Alien című humoros program.
Vágólapra másolva!

A baj mindig a nőkkel van, még a világűrben is. A mi jó öreg Titonk, aki mellesleg egy űrlény, szintén egy hölgyet, a barátnőjét szeretné megtalálni, aki nem átallottak elrabolni a rossz idegenek. Tito nyomban be is pattan a repülő csészealjába, és már indul is a hölgy kiszabadítására. Igen ám, de az elrablók nem nézik ezt jó szemmel, és kilövik hősünk alól a csészealjat.

Tito egy szigeten köt ki, ahol megkezdheti konkrét kalandjait. Hogy, hogy nem, hősünket egy furcsa, rózsaszínes buborék veszi körül, minek hatására Tito nem sétál, hanem szüntelenül pattog. Ezt eleinte furcsa megszokni, de idővel hozzá idomul a játékos keze, illetve szeme.

Hová is kell pattogni, és miért? Jogos kérdés. Ami a hovát illeti, meg kell találnunk a pályákon lévő kincseket – sárga dollárbuborékok -, ami nem túl bonyolult feladat, legalábbis első hallásra. Hogy mégse legyen már olyan jó dolgunk, arról hivatott gondoskodni a számos csapda, illetve a galád ellenfelek. A csapdák közt vannak olyanok, melyek csak hátráltatnak, de találkozhatunk halálosakkal is. Az ellenségeket nem tudjuk megölni, vagy egyéb módon harcképtelenné tenni; az egyetlen lehetőség, hogy elpattogunk mellettük. A pályákon nemcsak csapdákkal találkozhatunk. Akadnak power-upok is, melyeket felvéve megnő mondjuk a pattogás sebessége, vagy esetleg nagyobba ugorhatunk.

A pályákon pattogva számos humoros elemmel is találkozhatunk, melyeket lesz időnk megtekinteni, mivel a program sebessége nem valami eget rengető. Ilyen elem például az, amikor a kikötő közelében ugrálva a minket üldöző kalózból válik préda, mivel feltűnik egy kék cápa, és őt kezdi kergetni. Ezen események véletlenszerűek, úgyhogy a stratégiánkat azért ne alapozzuk rájuk.

A Tito the Bouncing Alien tipikus példája annak a játéknak, melyhez tökéletesen illik a gyengébb grafika is. A gyengébb már eleve idézőjelben értendő, de hát az ember elkanászodik a háromdimenziós engine-csodák láttán. Visszatérve a programhoz, a karakterek és a hátterek igen egyszerűek, nagyon színesek, és ami a legfontosabb a játék stílusát figyelembe véve, nagyon mókásak.

A hanghatásokat illetően ugyanazt mondhatjuk el, mint a grafika esetében. A fejlesztők jobb híján saját maguk „énekelték fel” a karakterek hangjait, ami egyáltalán nem baj, mivel így csak fokozódik a mulatság. Ha minden igaz, a főszereplő hangját például egyikük kislánya kölcsönözte.

Kétségtelen, hogy nem vetekedhet a játék a Morrowinddel, vagy valamelyik hasonló csodával, de ezt nem is tűzték ki célul a fejlesztők. Az viszont kétségtelen tény, hogy a rendelkezésükre álló lehetőségekből kihozták a maximumot, és egy remek, humoros és könnyed platformjátékkal örvendeztették meg a kikapcsolódni vágyókat.