EU-információs rendszerek Pest megyében

Vágólapra másolva!
Európai Unióval kapcsolatos tudnivalók megismeréséhez tíz Pest megyei település nyert vissza nem térítendő támogatást információs rendszer kialakítására.
Vágólapra másolva!

A szerződéseket Szabó Imre, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke írta alá az érintett települések vezetőivel november 5-én. Kuszák Miklós, a megyei területfejlesztési kht. igazgatója elmondta: a megyei önkormányzat 10 millió forintot különített el a célra, a pályázatot a tízezernél kisebb lélekszámú községeknek írták ki, a 28 pályázó közül tíz nyert támogatást.

A pénzből a már meglévő rendszert fejlesztik tovább és európai információs sarkokat alakítanak ki a számítógépes rendszerbe már bekapcsolódott művelődési házak, iskolák, faluházak a többi között Ócsán, Verőcén és Tápiószelén. Az információs szolgáltatás kiterjed az Európai Unió valamennyi területére, így az általános tudnivalókon túl a tagországokban a munkavállalás lehetőségeiről, a továbbtanulásról, a különféle támogatási forrásokról, pályázati feltételekről lehet majd tájékozódni. Tervek szerint hamarosan újabb pályázatot ír ki a kht. hasonló célokkal.