Restaurant Tycoon

Vágólapra másolva!
A következő év elején egy újabb taggal bővül a sim-zycoon vonulat. A Phantagram és az Enlight Software programjában, a Restaurant Tycoonban egy étterem irányításának feladatai szakadnak a nyakunkba.
Vágólapra másolva!

Ha megnézünk egy PC-s játékokat tartalmazó eladási listát, akkor biztos találunk néhány tycoon/sim/theme játékot, természetesen a lista számos élpozícióját birtokló Sims játékok mellett. Vannak játékosok, akiknek feláll a szőr a hátukon ezektől a programoktól, de mint a mellékelt ábra is mutatja, a többség szeret elpepecselni a képernyő előtt.

A Restaurant Tycoonban a feladat egy étterem igazgatása, mint az a játék címéből kideríthető. A cél természetesen most is az, hogy olyan gazdasági egységet hozzunk létre, mely egyre több profitot termel, viszont a feladat összetettebb, mint a legtöbb tycoon játékban. Nem állapodhatunk meg ugyanis egyetlen étteremnél, hanem valóságos láncolatot kell kiépítenünk a világ nagyvárosaiban.

Az első feladat azért persze egy egyre jobban szuperáló étterem megépítése, a terjeszkedéssel ráérünk később is foglalatoskodni. Ezt az éttermet számos bútorral és egyéb berendezési tárggyal tehetjük egyedivé. A berendezési tárgyak zöme dekoratív célokat szolgál, hisz a vendégek is szívesebben térnek be egy olyan helyre, ahol szép képeket látnak a falon, és zöld növények közt költhetik el ebédjüket.

Ha megépítettük az éttermet - később úgyis át fogjuk építeni párszor -foglalatoskodhatunk a mindennapos dolgokkal. Fel kell vennünk például személyzetet, meg kell határoznunk fizetésüket és munkakörüket. A személyzet mellet az árukészletről is gondoskodnunk kell, időben megrendelve azokat a hozzávalókat, melyek fogyóban vannak. Éttermünket olyan speciális eseményekkel tehetjük népszerűbbé, mint híres színészek, vagy politikusok meghívása, vagy nemzetközi szakácsverseny szervezése. Ezek az események persze költségesek, úgyhogy ne velük indítsunk.

Ha az étterem népszerűsége folyamatosan emelkedik, például az által, hogy gyakran jelennek meg híres emberek az asztalok mellett, akkor egyre pénzesebb vendégek térnek be, akiknek borsosabb árú ételeket is szervírozhatunk. Az így egyre jobban termelődő jövedelemből lassan elkezdhetjük birodalmunkat kiépíteni, vagyis megnyitni egy éttermet egy másik városban.

Egy lényege különbség a többi tycoon-sim játékhoz képest, hogy míg ők két dimenzióban mutatják be a játékteret, addig a Restaurant Tycoon teljes 3D-ben pompázik. Az éttermet kedvünkre közelíthetjük, távolíthatjuk, illetve a szélrózsa minden irányába forgathatjuk. Ez ugyebár azért célszerű, mert könnyen előfordulhat, hogy egy objektumot a kétdimenziós játékokban megszokott négy nézőpont egyikéből sem tudjuk jól elhelyezni.

Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik feleslegesnek tartják az egyre szaporodó tycoon játékokat, de azért mindegyikben vannak egyedi vonások, és a programok nagy száma miatt mindenki megtalálhatja a saját kedvencét, például a Restaurant Tycoont.