3 milliós számla illegális letöltésért

Vágólapra másolva!
Egy dán szerzői jogvédő szervezet kiszámlázta a kalózkodással vádolt felhasználóknak az általuk internetről letöltött tartalmak ellenértékét. A számlák értéke bizonyos esetekben 3 millió forintnak megfelelő összeget is elér.
Vágólapra másolva!

A Danish Anti-Piracy Group (APG) 150 embert vádol azzal, hogy különböző fájlcserélő hálózatokból szerzői jogok által védett digitális tartalmakat töltöttek le illegálisan - közölte a Morten Lindegaard, a szervezet jogi képviselője. Az APG az előbbi felhasználókat a múlt hét során levélben szólította fel arra, hogy fizessék meg az általuk letöltött tartalmak ellenértékét, összesen 133600 dollár, azaz közel 32 milló forint értékben. A legtöbb fájlt letöltő felhasználót 13360 dollár, azaz több mint 3 millió forintos kompenzáció megtérítésére kötelezné a szervezet.

A dán internetezők körében a Kazaa és eDonkey nevű fájlcserélő hálózatok a legnépszerűbbek, ezért az APG egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely a hálózatokra csatlakozó dán felhasználók IP címeit, a megosztott és letöltött állományok neveit, és azok letöltésének időpontját rögzíti. A szervezet az így begyűjtött információkat bizonyítékként vnultatja fel a bíróságon, melynek eredményeként az ügyben illetékes bíró arra kötelezte az illegális letöltéssel vádolt felhasználók internetszolgáltatókat, hogy adják ki az ügyfelek számlázási címeit az APG-nek.

Lindegaard közlése szerint a kalózkodással vádolt felhasználóknak egy darab nem legálisan letöltött zenei fájlért 637 forintnak, egy mozifilmért 6370 forintnak, egy számítógépes játékért pedig 12 ezer forintnak megfelelő összeget számláztak ki. Az AGP lépését máris többen vitatják, egy dán információs technológiával foglalkozó jogász például úgy véli, a AGP tagjainak fizetendő kompenzáció mértékét nem maga a szervezet, hanem a bíróság jogosult megállapítani, mások szerint pedig, nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy melyik letöltés volt illegális, és melyik nem. A szerzői jogvédő szervezet közlése szerint az illegális letöltéssel vádolt 150 felhasználó közül eddig ötvenen éltek panasszal.