Súlyos biztonsági rés a Windows-okban

Vágólapra másolva!
Számos Windows-változatot érint az a hiba, amelynek kiaknázásával akár a számítógépek merevlemezét is leformattálhatják illetéktelenek.
Vágólapra másolva!

A redmondi székhelyű szoftvercég november 20-án publikált biztonsági közleménye szerint egy, a Windows 98/Me/NT4/2000 operációs rendszerekben lévő biztonsági rés kiaknázásával illetéktelenek a távolból különböző parancsokat hajtathatnak végre az előbb említett platformot használó számítógépekkel, s akár le is formattálhatják az adott számítógép merevlemezét.

A nemrégiben felfedezett kritikus biztonsági rés a Windows XP rendszereket nem érinti, a többi Windows-változathoz pedig elérhető egy javítócsomag, amelyet le lehet tölteni a Microsoft honlapjáról. A hiba pontos leírását tartalmazó közlemény egyik érdekessége, hogy ez az első olyan felhívás, amelyet a Microsoft nem kizárólag szakemberek számára érthető, egyszerűsített formában is kiadott.