Vágólapra másolva!
Komoly leépítéseket tervez a Bam Entertainment, mely negatív mérleggel zárta az előző negyedévet. A több jelentős platformmal is foglalkozó kiadó számos tervezett programjának fejlesztését kénytelen megszakítani.
Vágólapra másolva!

Egyre fejlettebbek a számítógépes játékok, így egyre több pénzt kell áldozniuk a kiadóknak egy program kifejlesztetésére, és a siker bizony nem mindig garantált. Ezt kellett megtapasztalnia a Bam Entertainmnetnek is, mely komoly veszteségekkel zárta az előző negyedévet, minek következtében át kell gondolniuk az üzleti stratégiájukat, és leépítésekre kényszerülnek. Ennek eredményeként több, PC-re, illetve konzolokra fejlesztetett játékról kell lemondaniuk. Az idei év végéig a Bam jóvoltából kerül az üzletekbe a Reign of Fire című mozi adoptációja, valamint a Powerpuff Girls című rajzfilmből készült játék a kisebbeknek.