Kezdetét vette az Archangel terjesztése

Vágólapra másolva!
A JoWooD Productions bejelentette, hogy megkezdte az Archangel című akció-kalandjáték terjesztését a kereskedők felé. A programban a játékosnak a világ megmentése feladatát kell felvállalnia.
Vágólapra másolva!

Mi történik, ha meghal az ember egy autóbalesetben? Az bizony elég ritkán, hogy a Fény Ura feltámasztja, és azt a feladatot adja számára, hogy mentse meg a világot a sötétség karmaiból. Ritkán, vagy sem, a JoWooD és a Metropolis Software House játékának, az Archangelnek főszereplőjével, Michael Travinsky-jal bizony ez történet. A meglehetősen komor hangulatú akció-kalandjáték nemrég került le a futószalagról, és megkezdődött immár terjesztése is. A játékot mind első, mind harmadik személyű nézetből kipróbálhatjuk, és még némi szerepjátékos elemmel is találkozhatunk a főhős fejlődése következtében.