Centenáriumi év Neumann János emlékére

Vágólapra másolva!
Közel egy évig tartó rendezvénysorozat keretében emlékeznek meg a számítógép atyjának tartott Neumann Jánosról. A világszerte ismert matematikus jövőre lenne 100 éves.
Vágólapra másolva!

Neumann János, az első számítógép megalkotója születésének 100. évfordulójáról egy éven át tartó eseménysorozattal emlékezik meg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A centenáriumi évet szerdán, sajtótájékoztató keretében nyitották meg a budapesti Magyar Kultúra Házában. A rendezvények célja a világhírű magyar tudós több tudományágat érintő munkásságának bemutatása, informatikai ismeretek terjesztése, s ezzel az információs társadalom kihívásaira való felkészülés segítése - fejtette ki Bakonyi Péter, az NJSZT elnöke, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) helyettes államtitkára. A centenáriumi év pillérei: nemzetközi, országos, illetve regionális rendezvények, diákversenyek, könyvek és kiadványok, centenáriumi honlap, továbbá képzőművészeti kiállítások - tájékoztatott Alföldi István, a tudományos egyesület elnöke.

Az emlékévvel kapcsolatos aktualitásokról a www.njszt.hu, valamint a www.neumann-centenarium.hu oldalakon lehet tájékozódni. Utóbbin a lehető legtöbb anyagot kívánják összegyűjteni a matematikus koráról és munkásságáról.

Szintén Neumann János nevét használja fel az IHM a jövőre startoló átfogó informatikai tervezethez: a Neumann-program a tárca különböző fejlesztési koncepcióit, valamint célkitűzéseit fogja össze.