Új központba költözött az Axelero

Vágólapra másolva!
A lágymányosi Infoparkba tette át székhelyét az Axelero Internet Rt. Az internetszolgáltató az új irodaházba való beköltözéssel egy időben ISO minősítést szerzett.
Vágólapra másolva!

A szolgáltató korábbi központját hátrahagyva a budai Infopark egyik újonnan átadott épületébe költözött. A vállalat mintegy három és fél ezer négyzetméternyi helyiséget bérel, az új irodákban összesen 250-en dolgoznak, míg a számlázási és ügyfélkapcsolati részleg a Soroksári úton működik. Az Axelero szerverparkja, az Adatpark továbbra is a belvárosi Petőfi Sándor utcában üzemel. Drajkó László vezérigazgató az épület átadása során elmondta, hogy az új irodaház elhelyezkedése szimbolikusnak is tekinthető: az egyetemi és vállalati környezet méltó helyet ad a hazai technológiai szektor egyik vezető szereplőjének. A költözéssel, valamint az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer tanúsítványának megszerzésével lezárul a hazai piacvezető internetvállalat felépítésének egy lényeges fejezete - tette hozzá Drajkó.

Az átadás alkalmával Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a költözéssel a Matáv-csoporthoz tartozó Axelero az őt megillető helyre került a cégcsoporton belül is. A Matáv első embere bízik a magyarországi internetes üzlet sikerében: Straub szerint a piac magához tért a korábbi átalánydíjas konstrukciók idei nyári kivezetése után, sőt mára a trend megfordult, s a hazai netezők száma újra növekvő tendenciát mutat. Októberre 270 ezerre emelkedett a dial-up kapcsolaton internetező ügyfelek száma a Matáv szolgáltatási területén, így a növekedés kompenzálta a nyári kis mértékű visszaesést - közölte Straub Elek, hozzátéve, hogy ennél is lényegesebb az ADSL-kapcsolattal rendelkező előfizetők gyarapodása.

Az Axelero ISO minősítésével kapcsolatban Drajkó László elmondta, hogy a tanúsítvány a vállalat minden tevékenységére, így az online tartalomszolgáltatásra is kiterjed, ezzel az [origo] lett Magyarország első minősített szerkesztősége.

Gróf Imre, az Infopark Fejlesztési Rt. elnöke szerint a piacvezető internetszolgáltató Lágymányosra költözésével megvalósulni látszik a törekvés, mely szerint a Duna partján elhelyezkedő Infopark Magyarország és a közép-európai régió vezető innovációs és technológiai központja lehet.

(Az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. a Matáv-csoport tagja.)