Zsebkonzolt dob piacra a Nokia

Vágólapra másolva!
A finn mobiltelefon-gyártó november 4-én hét új mobiltelefont mutatott be, melyek között egy Game Boy zsebkonzolra hasonlító modell is megtalálható.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA tegnap bemutatott videojáték-mobiltelefon az N-Gage nevet viseli, és mint az a képen is látszik, leginkább a Nintendo cég Game Boy Advance nevű játékgépére hasonlít. Az eszköz színes kijelzővel rendelkezik, a Symbian OS operációs rendszer, és a Nokia Series 60 platformja fut rajta. Az új eszközön gyártó mobiltelefonjain eddig alkalmazott szórakoztató programocskáknál jóval színvonalasabb játékok lesznek elérhetők, melyek az N-Gage-be helyezhető memóriakártyákon kerülnek majd forgalomba. Az N-Gage emellett támogatja a Bluetooth rövidtávú vezeték nélküli adatátvitelt, így a játékgép-telefonok tulajdonosai egymással is összemérhetik majd tudásukat.

A sokak által a Nintendo Game Boy Advance közvetlen vetélytársaként definiált Nokia N-Gage 2003. első negyedévében fog forgalomba kerülni. A Nokia egyébként az eszköz bemutatásának napján azt is bejelentette, hogy együttműködésre lépett a videojátékokat fejlesztő japán Segával, amely játékokat fog fejleszteni az N-Gage-re is.

Nokia 7650: hódít a mobil-multimédia/techbazis/mobil/20020903nokia.html

A Nokia hétfőn további 5 új színes kijelzős, illetve egy monokróm LCD-vel felszerelt alapmodell-mobiltelefont is bemutatott. Ezek közül a 7250-es típusjelzésű modell beépített digitális kamerával is rendelkezik, míg a 6800-as különleges széthajtható külseje egy teljes értékű alfanumerikus billentyűzetet rejt magában. Az 5100 és 6100 modellek színes kijelzős divattelefonok, a 8910i pedig a felső árkategóriás, titán-ötvözet borítással ellátott 8910 modell MMS-képes, színes kijelzős változata, míg a 2100-as egy alapkészülék, amely a hajdanában nagy népszerűségnek örvendő Nokia 2110-es stílusjegyeit hordozza magán.