A Novell MySQL-t szállít a NetWare-hez

Vágólapra másolva!
A Novell és a MySQL AB bejelentette, hogy a Novell a MySQL adatbázis NetWare-hez optimalizált kereskedelmi változatát szállítja a Novell NetWare 6 szoftverhez és a későbbiekben megjelenő NetWare verziókhoz.
Vágólapra másolva!

A MySQL egy adatbáziskezelő-rendszer weboldalak és üzleti alkalmazások fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez. A MySQL használatát a GPL nyílt forráskódú licenc szabályozza, a Novell azonban a MySQL kereskedelmi célokra licencelt változatát szállítja a NetWare-rel. Ennek köszönhetően a felhasználói korlátozások és a nyílt forráskódú licenckövetelmények nem vonatkoznak azon fejlesztőkre, akik MySQL-t használó alkalmazásokat kívánnak NetWare környezetben létrehozni és forgalmazni.

A MySQL for NetWare 6 már elérhető bétatesztelés céljából, decembertől pedig ingyenesen elérhető lesz a NetWare 6 vásárlók számára. A MySQL által támogatott más platformokhoz hasonlóan a GPL verzió is letölthető a MySQL weboldaláról. A MySQL része lesz a NetWare következő verziójának is, amely várhatóan 2003 első felében jelenik meg - áll a Novell közleményében.