Merevlemezes tippek és trükkök 2.

Vágólapra másolva!
Cikksorozatunk második részében újabb tippek találhatók a merevelemezek élettartamának meghosszabbítása, néhány jól álcázott csapda elkerülése és némi extra tárolókapacitás kisajtolásának érdekében.
Vágólapra másolva!

Már az előző részben is igyekeztem a lehető legkevesebb technológiával terhelni Önöket, mégis jócskán jutott viszonylag nehezebben emészthető szakszöveg az oldalakra. Mentségemre szolgáljon, hogy a problémák jobb megértéséhez szükséges minimumot próbáltam az olvasókra zúdítani. Nagyon bízom abban, hogy türelmük még kitart egy kicsit, mert sajnos most is ilyesmivel kell folytatnom. Kérem, változatlanul vegyék figyelembe, hogy az alább leírtak az asztali és hordozható gépekben található ATA felületű (IDE) meghajtókra vonatkoznak.

Mélyformázás

Néha a PC visszamenőleges kompatibilitása inkább egy-egy jól elrejtett taposóakna képében manifesztálódik, mintsem valódi haszonként. Régebbi gépek tulajdonosai - még a kései 486-osokban és a korai Pentium "1"-esekben is előfordul - futhatnak össze egy "Low Level Format" ponttal gépük BIOS-ában. Nos, ez az, amit nem tanácsos kipróbálni! Mi is ez pontosan? Az utolsó olyan pillanat egy merevlemez életében, amikor a lemezei nem tartalmaznak adatot, az, amikor a gyártósoron fizikailag éppen létrejön. A modern meghajtók ugyanis már olyan precíz mechanikával bírnak, hogy gyárilag mélyformázhatják őket, azaz már az előállításukkor a teljes élettartamukra felírják azt a vezérlőstruktúrát, amely meghatározza, hogy fizikailag hol vannak a sávok és a szektorok. Ez persze nem mindig volt így. Az igazán öreg meghajtókat házilag kellett mélyformázni, mert előfordulhatott az, hogy a bennük lévő lemezek szállítás közben elmozdultak egymáshoz viszonyított helyzetükből. Továbbá a fejek mozgatására akkoriban használt technológia közel sem volt olyan precíz, mint manapság, így az öregedő winchesterben előfordulhatott, hogy a fej nem oda mozdult ki, ahová a vezérlőelektronika "gondolta", hogy küldi. Ezt pedig csak egy új mélyformázással lehetett orvosolni.

Már a kései 486-osokban is őskori zárványnak számított egy ilyen funkció, de biztonsággal állíthatom, hogy még a Pentiumok BIOS-ában is fel-felbukkant. A dolgot tovább bonyolítja, hogy az alacsony szintű formázás nemcsak a BIOS-okban fordul elő, hanem a régi merevlemez-karbantartó programokban, amelyeket a már emlegetett meghajtókhoz készítettek, azokhoz, ahol valóban szükség is volt rájuk. Ami tovább rontja a helyzetet: léteznek olyan programok, amelyek a mai meghajtókhoz készültek, és arra szolgálnak, hogy a winchesterben található, a felhasználó által szabadon elérhető területet letöröljék - illetve egész pontosan -, hogy ezeket nullákkal töltsék fel. Ezeket valamilyen furcsa oknál fogva "alacsonyformázó programoknak" is szokták nevezni. A hasznuk annyi, hogy segítségükkel biztosan el lehet tüntetni egy makacs bootvírust, vagy visszaállíthatatlanul el lehet tüntetni bizalmas adatokat.

Természetesen szó sincs arról, hogy az ilyenek valóban mélyformáznák a meghajtókat. De miért is baj az, hogyha megkísérelünk egy ilyen eljárást? Nos, egy modern meghajtóban egészen egyszerűen nincs szükség arra, hogy megváltoztassuk ezeket az úgynevezett "szervó információkat". Mi több, felettébb veszélyes lehet. Tudnunk kell azt, hogy a gépünk BIOS-ában a HDD-ről olvasható információ (fejek, cilinderek, szektorok száma) nem a valódi karakterisztikát tükrözik, hanem a vezérlőelektronika és a BIOS felépítéséből fakadóan szükséges transzláció eredményei. Ha egy "valódi" alacsonyformázó rutint ezekkel az értékekkel szabadítunk rá egy meghajtóra, akkor nagy a kockázata annak, hogy tökéletesen és javíthatatlanul elrontja ezeket a bejegyzéseket. Szerencsére a modern merevlemezeket már úgy alakították ki, hogy azok egészen egyszerűen ignorálják az alacsony szintű formázásra vonatkozó parancsokat. Jó esetben tehát csak az időnket pocsékoljuk a low level formattal, de ha "szerencsénk van", akkor egy régebbi meghajtót - az egy gigabájt méret alattiak a veszélyeztetettek - tönkre tudunk tenni. Tehát az általános tanács: ne próbáljuk ki!