3D-ben pompázik a következő Settlers

Vágólapra másolva!
A Settlers sorozat egyike azon keveseknek, mely sorozatok valamennyi epizódja kétdimenziós grafikát alkalmaz. A BlueByte vezetői úgy gondolták, hogy ideje áttérni 3D-re, így megállapodást kötöttek a Criterion RenderWare technológiájának alkalmazásáról.
Vágólapra másolva!

Az egyik legkedveltebb stratégia játéknak számít a Settlers sorozat, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy általánosságban az egyik legkedveltebb játéknak, mivel eleddig nem kevesebb, mint 3.5 millió darabot adtak el a sorozatból világszerte. A kedvelt sorozat főszereplőinek, a kis tipegő emberkéknek életét eddig két dimenzióban követhettük nyomon, de a sorozat következő, ötödik részében már 3D-s világ fog szemünk elé tárulni. Erről a Criterion RenderWare elnevezésű technológiája gondoskodik majd, mely használatáról a napokban kötött megállapodást a BlueByte és a Criterion.

Forrás: ORIGO