2005-re minden iskola elérheti az internetet

Vágólapra másolva!
Magyar Bálint oktatási minuszter reményei szerint 2010-re minden harmadik diákra juthat egy iskolai számítógép. A politikus a tihanyi Internet Hungary konferencián ezzel kapcsolatban a Sulinet expressz programról beszélt.
Vágólapra másolva!

Az oktatási miniszter elvárása szerint a jövő évben induló Sulinet expressz program véghezvitele után 2005-re valamennyi magyarországi oktatási intézmény a világhálóra kapcsolódhat a jelenleginél nagyobb sávszélességgel, s oly módon, hogy alkalmassá váljék a multimédiás oktatásra. Magyar Bálint szerda délelőtt Tihanyban az Internet Hungary konferencián közölte, hogy jelenleg a magyar iskolák fele kapcsolódik az nethez.

A szabad demokrata politikus szerint 2006-ra azt kell elérni, hogy minden tizedik diákra jusson az iskolákban egy számítógép. Távlati célként a svéd és amerikai szint elérését jelölte meg: ezekben az országokban hozzávetőlegesen minden harmadik tanulóra jut egy gép. Magyar Bálint reméli, hogy nyolc év múlva Magyarország is elérheti ezt a szintet, közlése szerint ehhez évente 30 ezer számítógépet kell átadni az oktatás számára, a Sulinet expressz programot jövőre 20 ezer gép juttatásával indítják.