2003 októberére várható a Syberia 2

Vágólapra másolva!
Európában a nyár elején, míg Amerikában a múlt hónapban látott napvilágot a Microids kalandjátéka, a Syberia, de a fejlesztők máris nekiveselkedtek a folytatás tető alá hozásához, mely jövő ősszel jelenhet meg.
Vágólapra másolva!
Syberiahttp://www.syberia.info/Syberia előzetes20020902syberia.html

Európában a nyár elején jelent meg a Microids kalandjátéka, a Syberia, és a program mindjárt a kalandjátékok rajongóinak kedvencei közé lépett. Szerencsére a Microids így gondolta, hogy érdemes tovább is foglalkozni a témával, és hozzá kezdett a második rész fejlesztéséhez, mely várhatóan a következő év őszén jelenik meg. Hogy a játékban folytatódnak-e az első epizódban átélt kalandok, még nem ismert, minthogy egyéb információval sem rendelkezünk a játékról. Míg nem lebben fel jobban a fátyol a játékról, látogassanak el az előző rész hivatalos oldalára.