Új generációs P4 2005-re

Vágólapra másolva!
Várhatóan 2005-ben jelenik meg a piacon az Intel új generációs Pentium 4-es processzora, mely a cég elmondása szerint olyan újdonságokat tartalmaz, hogy nyugodtan említhetjük a processzorok új generációjának hírnökeként.
Vágólapra másolva!

2005-re várható a Nehalem kódnevű Intel processzor, mely ugyan a Pentium 4-es sorozat tagja lesz, de olyan új elemeket fog tartalmazni, hogy már egy új processzorgeneráció képviselője lehet - legalábbis az Intel véleménye szerint. Az új elemek mellett, melyekről még nem tudni sok információt, a Pentium 4-ekben jelenleg található elemek új változatai is feltűnnek a processzorban. A Nehalem mellett az Intel más CPU-k előállításán is fáradozik, melyek első csoportja 2003-ban láthat napvilágot. Ezekben kerül bevezetésre a Strained Silicon technológia, mely felgyorsítja a tranzisztorokat.