Ogg Vorbis, az MP3 kihívója

Vágólapra másolva!
Többéves fejlesztés után elkészült az MP3 riválisának szánt Ogg Vorbis zenei formátum kódolását végző szoftver 1.0-s verziója. Az új, de ami sokkal fontosabb, nyílt forráskódú technológia komoly vetélytársa lehet a legelterjedtebb zenetömörítési módszernek, az MP3-nak.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi egy évben a számítógépes zenei "cserekereskedelem" aktív használói néhány alkalommal igencsak leizzadhattak. Végleg bezárták a Napstert, hasonló sorsra jutott az AudioGalaxy is, az amerikai törvénykezés pedig szigorította az illegális zenei állományok, elsősorban az MP3-ak törvénytelen terjesztéséért kiszabható büntetést. Néhány ottani politikus már-már a totális ellenőrzés víziójával fenyegetett, amikor törekvéseikre fittyet hányva egy Massachusetts állambeli egyetemista, bizonyos Christopher Montgomery előállt saját alternatívájával. Hároméves kemény munka árán kidolgozott egy nyílt forráskódú, ingyenesen felhasználható tömörítési eljárást, amely jobb hangminőségű, kisebb méretű zenefájlokat képes létrehozni, mint az MP3 technológia.

Jogdíjak nélkül

Ogg Vorbis

A Vorbis honlapja szerint maga a Vorbis a kifejlesztett hangtömörítési eljárás neve, mely használatával Ogg Vorbis típusú állományokat hozhatunk létre (.OGG kiterjesztéssel). Ugyanakkor az Ogg egy globális projekt elnevezése, amely egy nyílt multimédia-rendszer megalkotását tűzte ki céljául. Ez azt jelenti, hogy ennek a projektnek most az első eleme, a hangtömörítés készült el (Vorbis), de később lesznek majd további, eltérő néven megjelenő elemei.

Az Ogg Vorbis igazi újdonsága a fejlesztő filozófiájában rejlik, amely nemcsak a zenei, hanem egyéb, nyílt forrású programok térnyerésének is újabb lökést adhat. Mivel a módszert kidolgozó Xiph.org nonprofit szervezetként működik, nem kíván hasznot húzni az újításból, sokkal inkább igazi alternatívát szeretne nyújtani a németországi Fraunhofer Institut és a Thomson Multimedia cégek tulajdonában lévő, ezáltal jogdíjköteles MP3, valamint a Microsoft-féle Windows Media Audio formátumokkal szemben.

Kevesen tudják, de bármilyen módon használjuk is az MP3-at, ez olyan védett technológia, amelynek használatáért jutalék megfizetésére vagyunk kötelezhetőek a fenti cégek javára. Ám az Ogg Vorbis nyílt forráskódja révén bárki ingyen használhatja a technológiát, bármely szoftver- és hardvergyártó cég szabadon beépítheti azt a termékeibe, s mindezért semmilyen anyagi ellentételezést nem kérnek.

Ogg Vorbis információk a Tilos Rádiónhttp://tilos.hu/oggfaq/

Az új zenetömörítési módszer fejlesztői azt állítják, hogy az új MPEG-4 szabvánnyal megegyező minőségű eljárást kínálnak, és az MP3-hoz képest egy-egy zeneszám is kisebb méretben állítható elő OGG formátumban. A program 1.0-s változata a 44,1-48 kHz-es fix, illetve a csatornánként 16-128 kpbs-os (kilobit per másodperc) változtatható bitrátával képes tömöríteni (az új verzió pedig akár 500 kbps-ig is elmegy). A hagyományos MP3-akkal összehasonlítva kedvezőbb hanghűséget tudunk elérni, vagyis póriasan szólva zenéink "szebben" szólnak. Mindezt úgy érték el, hogy a kodek a magas frekvenciatartományokat kevésbé vágja le tömörítés közben, ezáltal sokkal telítettebb lesz a zene hangzása. Olyannyira, hogy az MP3 utódjának kikiáltott MP3 Próval azonos hangminőséget képes nyújtani. Az új technológia segítségével készített állományok internetes forgalmazása a fejlesztők szerint 38 százalékkal kisebb hardveres kapacitást igényel, ezáltal is gyorsítva a cserebere alapú börzéket. Idehaza elsőként a Tilos Rádió honlapján indult meg 2001 októberében a kísérleti jellegű Ogg Vorbis formátumban sugárzott adás, amely gyorsabb és élvezhetőbb élményt biztosított a hallgatók számára.

Széles körű támogatottság

A formátumot ma már szinte valamennyi elterjedt zenelejátszó program támogatja, ha alapból nem is, de beépülőmodulok formájában biztosan. Ezek közé tartozik a Winamp, a FreeAmp, a Sonique, az XMMS és a MacAmp is, de a Real Networks is támogatásáról biztosította. Csak ez rögtön 300 millió felhasználónak nyújt világszerte új lehetőséget az ily módon tömörített zenék lejátszására. Az Audacity elnevezésű, szintén ingyenes hangszerkesztő program 1.1.0-s verziójával pedig már közvetlenül vághatunk OGG anyagokat.

A Xiph.org honlapjahttp://www.xiph.org

Az alternatíva tehát megszületett, most már csak az a kérdés, hogy képes lesz-e háttérbe szorítani az MP3-at, esetleg teljesen átvenni tőle a vezető szerepet.