Év végén jön a Post Mortem

Vágólapra másolva!
A Syberia címen megjelent kalandjáték fejlesztője, a Microids egy újabb programmal szeretné bővíteni a Syberiát is magában foglaló műfajt. A Post Mortem című játékról van szó, mely az 1920-as években, Párizsban játszódik, és még az év végén eljuthat az érdeklődőkhöz.
Vágólapra másolva!

A huszadik század húszas éveinek Párizsa ad otthont a Microids fejlesztés alatt álló játékának, a Post Mortem bonyodalmainak. Ezen időszak egy kulturális forradalom szemtanúja, mikor a tudomány teljesen elveti a természetfeletti létezését. Hogy ez mennyire hibás lépés, arról meggyőződhet a játék főhőse, az amerikai detektív, Gus MacPerson, akit egy titokzatos hölgy bérel fel, hogy nyomozza ki azt a rituális gyilkosságot, melynek húga és sógora esett áldozatul. A bűntény felderítése során számos karakterrel találkozhatunk, de ezek nem feltétlen fognak a segítségünkre lenni, úgyhogy jól válogassuk meg, miket kérdezünk tőlük.