Vágólapra másolva!
Úgy tűnik kezd visszatérni a kiadók és fejlesztők kedve a kalandjátékokhoz, amit nagy örömmel konstatálhatunk. Sokan mondják, hogy az online RPG-k és stratégiák korszakát éljük, de nem hiszem, hogy ezért halálra kellene ítélni a kalandjátékokat. A Microids modern kori játéka egy újabb bizonyítékot szolgáltathat az előző kijelentés igazára.
Vágólapra másolva!


Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



Egy másik jó hír, hogy a főhős egy hölgy, ami már eleve garancia a sikerre. Neve Kate Walker, és ügyvédként dolgozik egy játékgyár megbízásából. A cég, az Universal Toy Company egy kelet-európai faluban, Valadileneben lévő gyáregységet akar megkaparintani. Mikor Kate a helyszínre érkezik, épp a gyár korábbi vezetőjének temetése folyik, ami komolyan megnehezíti a tárgyalásokat. Ráadásul az egykori igazgatónő rég eltűnt fivére is megkerül, és bosszút akar állni nővéréért - többek közt a mi Kate-ünkön.

A legjobb védekezés a támadás, vagy legalábbis a megelőzés. Ennek jegyében neki kell vágni, és mielőbb kézre keríteni a testvért. Ehhez négy várost kell bejárni, melyek mindegyike egyedire terveztetett. Az első helyszín maga Valadilene, mely egy tipikus európai falvacska. Barrockstadt egy nagyobbacska város, és nevéhez hűen a barokk stílusú épületek komor hangulatával fogadja a kalandozót. Komkolzgrad egy elhagyott, egykoron egy kommunista kormány kezében lévő űrkikötő, míg Aralbad egy idegen, szubtrópusi klímájú város.

A környezetről elmondhatjuk, hogy egyszerűen lenyűgöző, mint azt a mellékelt képek is tanúsítják. Minden háromdimenziós és renderelt, a középkori hangulatú épületek és a néhol futurisztikus környezeti elemek pedig remekül lettek összemixelve.

Ezeken a remekbeszabott helyszíneken nem teljesen egyedül kell végigbotorkálnunk. Segítőnk egy robot, Oscar, kit Hans - a testvér - hagyott el Valadileneben. Ő - amellett, hogy időnként csipkelődik a szépséges Kate-tel - okos tanácsokkal lát el, hogy merre érdemes tovább indulni. Segítségére nem muszáj mindig odafigyelni, mivel a játékban található fejtörők meglehetősen logikusak, így több-kevesebb idő elteltével mindenki rá fog jönni a tovahaladás útjára, de azért sosem árt egy súgó.