Újabb városokban érhető el a Chello

Vágólapra másolva!
A UPC immár hét magyarországi városban nyújtja szélessávú internetelérést biztosító szolgáltatását, a Chello-t.
Vágólapra másolva!

Július 15-től az eddig Budapest 10 kerületében, valamint Miskolcon és Budaörsön elérhető Chello négy vidéki városban, Nyíregyházán, Debrecenben, Nagykanizsán és Szolnokon is hozzáférhető lesz. Ezekben a városokban eddig a UPC Broadband nevű szolgáltatása volt elérhető, mely különböző előfizetői csomagokban, ADSL-hez hasonló sebességgel tett lehetővé kábeles netelérést - tudtuk meg Szűcs Lászlótól, a cég média- és sajtókapcsolati igazgatójától. A Chello a Broadband szolgáltatás sávszélességének mintegy kétszeresét biztosítja.

Már alternatív útvonalakon a Chello/techbazis/internet/20020612noname.html

A UPC a tervek szerint tovább bővíti szolgáltatásainak műszaki-technikai hátterét annak érdekében, hogy minél több magyar településre juttathassák el a kábeltévé-hálózaton működő netkapcsolat lehetőségét, amit Európa-szerte már több mint félmillióan használnak.

A holland tulajdonű vállalat Magyarországon 2000 novemberében indította el Chello szolgáltatását, melynek 2002 első negyedévében 17 ezer előfizetője volt.