Tízezer cápa az IBM-től

Vágólapra másolva!
Az IBM váci gyárából leszállította Shark kódnéven ismert Enterprise Storage Serverének tízezredik példányát.
Vágólapra másolva!

Az IBM ESS adattároló rendszerét Magyarországról, Vácról szállítják a világ minden tájára. A Shark (Cápa) kódnéven ismert rendszer gyártását még 1999-ben kezdték el Vácott, az azóta eltelt három év alatt az adattárolóból tízezer darab került legyártásra - az itt gyártott Shark szerverek együttes tárkapacitása 22 petabájt, ami 37 millió CD-ROM-nak felel meg.

A Shark tároló szerver következő generációja, a Silvertip a napokban került bemutatásra, és számos technológiai újításnak köszönhetően elődjéhez képest kétszeres teljesítménnyel rendelkezik. Mind a Model 800, mind pedig a Model 800 Turbo esetén az iparágban először alkalmazzák a vörösréz mikrochipeket és a 2 Gigabit/másodperc (Gbps) adatátviteli sebességet.

Az IBM Peer-to-Peer Remote Copy Extended Distance (PPRC-XD, a távoli azonos szintű rendszerre történő másolás) elnevezésű adattükrözési technológiájának átviteli sebessége mintegy 25 százalékkal növekedett, ugyanakkor a biztonsági mentések létrehozási ideje 35 százalékkal csökkent. A rendszer automatikus önmenedzselési funkciója menet közbeni konfigurálást is lehetővé tesz, és az önfelügyeleti rendszer hibaelemzéssel előre jelzi a lehetséges problémákat és rendszerhibákat. A kategória legsokoldalúbb tároló szerverének szánt Modell 800 rugalmas bővítési lehetőségeket kínál: hat processzoros turbó, kibővített 64 GB belső cache, megnövelt 3.2 Gbps sávszélesség és a RAID-10 adattükrözés.