Érkezik a 3D monitor

Vágólapra másolva!
Egy koreai vállalat a jövő év folyamán olyan asztali PC-khez szánt monitorral kíván piacra lépni, amely háromdimenziós képet tud megjeleníteni.
Vágólapra másolva!

A TFT LCD megjelenítők gyártásával foglalkozó koreai GTT bejelentette, hogy a monitorgyártók közül elsőként fogja asztali számítógépekhez szánt képernyőkben alkalmazni a Deep Video Imaging (DVI) cég Multi-Layer Display elnevezésű technológiáját, amely háromdimenziós kép megjelenítését teszi lehetővé.

Deep Video Imaginghttp://www.actualdepth.com/

A GTT várhatóan egy 18,1 collos képátmérőjű LCD monitorban fogja alkalmazni a DVI újfajta technológiáját. A képernyő 2003 első felében kerül majd piacra, ára egyelőre nem ismert. A DVI által kidolgozott módszer két fizikailag különálló felületen jeleníti meg a képeket, ezáltal mélység illúzióját előidézve. A GTT elnöke, K. Koo a fekete-fehérről színes monitorra, vagy monóról sztereo hangrendszerre való áttéréshez hasonló jelentőségűnek tartja az új típusú képernyők megjelenését.

A két vállalat arra számít, hogy a mélység megjelenítésére is képes monitorok elsősorban a pénzügyi, orvosi szektorban, valamint a videojátékok piacán fognak megjelenni. A képernyőket egyébként jelenleg is használják a légi- és hadiiparban.