E-mailt is kézbesít a kínai postás

Vágólapra másolva!
A kínai posta nemrégiben bevezetett új szolgáltatása keretében immár e-mailek kézbesítését is vállalja - borítékban.
Vágólapra másolva!

Az internetkapcsolattal rendelkező kínai polgároknak mostantól már a postára sem kell elmenniük akkor, ha elektronikus levélcímmel nem rendelkező ismerőseiknek szeretnének üzenni. A kínai posta ugyanis az ország számos tartományában - köztük Pekingben és Sanghajban - beindította új szolgáltatását, melynek lényege, hogy az ügyfél az elküldeni kívánt üzenetet a világhálón keresztül továbbítja a postahivatalnak.

Az elektronikus formában beérkező üzeneteket a postán automatikusan kinyomtatják, és egy boritékba teszik, melyet aztán a szokásos módon továbbít egy postás a címzett lakáscímére. A kínai kormányzat várakozásai szerint az új szolgáltatást eleinte leginkább a kis- és középvállalati kör veszi majd igénybe. Az interneten keresztül történő levélküldés egyébként több mint a duplájába kerül a hagyományos postai levelezésnek.