Ez a harc lesz a végső?

Vágólapra másolva!
Manapság nagyon sok ún. "PC-st" gyakran dühödt indulat kerít hatalmába a konzolok játékpiaci előrenyomulása miatt.  
Vágólapra másolva!

A cím talán kissé félrevezető lehet számotokra, hiszen valami nagy feszültséget, drámai szembenállást sugall. Sőt, manapság, ha a fenti szókapcsolat szóba kerül egy beszélgetés során, nagyon sok ún. "PC-st" dühödt indulat kerít hatalmába (aminek általában sem a való életben, sem az Interneten nem átall hangot adni), a konzolok játékpiaci előrenyomulása miatt. Pedig, ha jobban a dolgok mögé nézünk, rájöhetünk, hogy csak a teljesen normális piaci folyamatok zajlanak éppen, melyeknek néhány éve muszáj volt elkezdődniük, és néhány év múlva ugyanúgy be is fognak fejeződni. És nem a PC-s játék néhány önjelölt próféta által jósolt halálával.

(A teljes cikk a GameStar júliusi számában olvasható.)