Tovább nő a hackertámadások száma

Vágólapra másolva!
Az internetes biztonsági szolgáltatásokat üzemeltető amerikai Riptech felmérése szerint a tavalyi év első feléhez képest 28 százalékkal növekedett a cybertámadások száma 2002 első hat hónapjában.
Vágólapra másolva!

A vállalat 400 céget megkérdező vizsgálatából kiderül, hogy míg a tavalyi év első felében egy átlagos vállalat szerverét hetente 25 cybertámadás érte, addig az idei évben már 32 darab. A kutatás készítői kiderítették, hogy a legtöbb számítógépes támadást szerdai és csütörtöki napokon hajtották végre, ám ennek okát a szakértők sem tudták indokolni. Munkanapokon a hackertámadások gyakorisága 19 százalékkal volt magasabb, mint hétvégén.

2002 első felében a behatolások, vagy behatolási kísérletek 40 százaléka az Egyesült Államok területéről érkezett, 7,6 százalék Németországból, 7,4 százalék Dél-Koreából, 6,9 százalék pedig Kínából. Kontinensenkénti szerinti megoszlás alapján a hackelési kísérletek 43,7 százaléka származott az Egyesült Államokból, 28,3 százalék Európából, 22,7 százalék pedig Ázsiából, a fennmaradó 4,5 százalék pedig egyéb térségből.

Idén immár az energiaszolgáltató cégek 70 százaléka szenvedett el világhálón keresztüli támadást a korábbi 57 százalékhoz képest, de nagy fenyegetettségnek vannak kitéve a pénzügyi szolgáltató, valamint a high-tech vállalatok is - derül ki a Riptech felméréséből. Ugyanakkor míg 2001 első felében még a cégek 43 százaléka szenvedett el legalább egy komolyabb cybertámadást, addig az idei év első hat hónapjában ez az arány 23 százalékra csökkent.