Linuxos rendezvényen a Microsoft

Vágólapra másolva!
A nyílt forráskódú programok ellenzőjeként számon tartott redmondi székhelyű szoftvercég saját standot bérel az augusztusban megrendezésre kerülő amerikai LinuxWorld Expo kiállításon.
Vágólapra másolva!

Az augusztus közepén San Franciscóban megrendezésre kerülő LinuxWorld Expón a Microsoft történelmében először fogja képviseltetni magát saját standdal. A szoftvergyáros korábban sem hagyta figyelmen kívül a rendezvényt, felsővezetői rendszeresen jelen voltak azon "terepfelmérés" céljából. A főként Windows operációs rendszeréről ismert vállalat elnöke, Bill Gates korábbi nyilatkozataiban a szoftveripar rákfenéjeként jellemezte a nyílt forráskódot, valamint a szabad szoftver elképzelést.

Az idei LinuxWorld Expón a szoftveróriás beágyazott rendszerekbe szánt szoftvereit fogja bemutatni, többek között a mobil eszközökbe szánt Windows CE .Net-et, illetve a Windows XP Embedded változatát, amely a cég közlése szerint a pénztárgépektől kezdve az internetképes hűtőszekrényekig mindenféle gépeken használható. Az alkalmazások bemutatásával a Microsoft azt kívánja elérni, hogy a kiállításon jelen lévő fejlesztők össze tudják hasonlítani termékeit a hasonló kategóriájú linuxos termékekkel.

Kapcsolódó link:

A LinuxWorld Expo honlapja