Ingyenes internet: szolgáltatók és célok

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban három vállalat - az Index, a Prím Média és a Telnet - is ingyenes internetszolgáltatást indított. Ezekkel kapcsolatos terveikről érdeklődtünk a cégeknél.
Vágólapra másolva!

Partnerével, a PSINettel közösen július elsején indította be az Index ingyenes internetszolgáltatását, amely jelenleg nem titkoltan tesztjelleggel működik. A vállalat vezetői a három hónapos teszt során azt kívánják felmérni, hogy lehet-e ilyen jellegű szolgáltatást gazdaságosan üzemeltetni - tudtuk meg Gerényi Gábortól, az Index igazgatósági tagjától. Az Index egyébként a telefondíj-megosztásra alapozva nyereségesen kívánja üzemeltetni ingyennet-szolgáltatását, melynek végleges konstrukcióját a tesztüzem lezárulta után fogják kidolgozni. Gerényi elmondta, a felhasználói létszámokat illetően egyelőre nincsenek konkrét várakozásaik, a tesztidőszak végén fogják értékelni a tapasztalatokat. A szolgáltatás jelenleg néhány ezer embert képes fogadni, bővítés pedig egyelőre nincs napirenden.

A Prím Online igazgatója, Szutor Ferenc az [origo] érdeklődésére elmondta, hogy június 4-én beindított PRÍMnet elnevezésű szolgáltatásukkal az internethasználók körében uralkodó rossz hangulatot kívánják enyhíteni, továbbá elérhetővé teszik ingyenes e-mail szolgáltatásukat a saját interneteléréssel nem rendelkezők számára is. Szutor közlése szerint mivel partnerükkel, a VIVAnet Kft-vel 2002. december 31-ig érvényes szerződést kötöttek, az év végéig biztosan üzemelni fog a PRÍMnet.
A jelenlegi megállapodás 100 ingyennet-felhasználó egyidejű csatlakozását teszi lehetővé, de amennyiben ez nem lesz elegendő, bővíteni fogják rendszerük kapacitását.

Nem számítanak komoly bevételre a telefondíjak megosztásából, viszont a Prím abban bízik, hogy az ingyenes internettel olyan mértékben emelhetik a Prímposta szolgáltatás hírnevét, amely hosszú távon meghozza majd gyümölcsét. Bár pontos számokat nem közölt, a Prím vezetője abban bízik, hogy széles körben használják majd szolgáltatásukat.

A Telnet Magyarország a Prímhez hasonlóan az internetes telefondíj-kedvezmények megszüntetése nyomán stagnáló internet penetráció növekedéséhez kíván hozzájárulni június 4-én beindított, Extranet elnevezésű ingyennet-szolgáltatásával - tudtuk meg a cég elnök-vezérigazgatójától, Nemes Dánieltől. A cégvezető közölte, a vállalat hosszú távban gondolkodik a szolgáltatás kapcsán. Noha az ingyenes internetet kezdetben finanszírozni kell, a díjmegosztás módosulásával reményein szerint a finanszírozási kényszer is megszűnik. A vállalat egyébként mindenképpen nyereséget vár hosszú távon a szolgáltatástól, azonban ennek mértéke alapjaiban függ a már sokat emlegetett díjmegosztástól.

Nemes elmondta továbbá, hogy a Telnet azzal az előnnyel rendelkezik a napokban ingyenes internetszolgáltatással megjelenő cégekkel, hogy saját hálózati infrastruktúrával rendelkezik, nem kell mástól bérelnie azt. Az előző két szolgáltatóhoz hasonlóan a Telnet vezére sem bocsátkozott becslésekbe a várható piaci részesedést illetően, azonban annyit elmondott, hogy a szolgáltatás bejelentése óta eltelt 18 óra tapasztalatai alapján minden okuk megvan a bizakodásra. A Telnet rendszere jelenleg néhány ezer felhasználó elegendő, és a Matáv szolgáltatási hajlandósága szerint tervezik a behívóportok számának növelését.

Az [origo] azon kérdésére, melyben afelől érdeklődtünk, hogy a vállalatok számítanak-e arra, hogy konkurens szolgáltatók esetleg panaszt tesznek-e az ingyenes szolgáltatásokkal kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), mindhárom cég képviselője nemleges választ adott.

Korábban:
Ingyenes netszolgáltatás az Indextől
Ingyenes internet a Telnettől
Ingyennet a Prím Médiától is