Videoszerkesztő programok - Vágd ki magad!

Vágólapra másolva!
Napjaink korszerű videoszerkesztő programjai között a profik és az amatőrök egyaránt találnak kedvükre valót. Cikkünk a kínálatot mutatja be.
Vágólapra másolva!

Manapság, amikor a csúcsprocesszorok órajel-frekvenciája két gigahertz fölött jár, a boltokban szinte utánunk hajítják a hatvan-nyolcvan gigabájtos merevlemezeket, és a legtöbb PC-nek akkora a memóriája, ami elég volna egy közepes űrállomás vezérléséhez, nincs könnyű dolguk a szoftveripar hivatásos "vizionáriusainak". Nekik kéne ugyanis kieszelni azokat az alkalmazástípusokat, amelyek valóban megdolgoztatják ezt a bivalyerős hardvert, és célt, távlatokat adnak az elképesztő ütemű technikai fejlesztésnek. Szerencsére van néhány irány, amelyben komoly lehetőségek rejlenek: ezek közé tartozik a videoszerkesztés.

A körülmények kedvezőek: a digitális videokamerákat egyre könnyebb használni (hála például az olyan gyorsan terjedő új technikáknak, mint például a FireWire), és rohamosan fejlődnek maguk a programok is, amelyekkel a vágást-szerkesztést elvégezhetjük. Cikkünkben most a szoftverekre koncentrálunk: bemutatjuk a legfontosabb profi, félprofi és kezdőknek szánt - vagyis gyengébb gépeken is futtatható, olcsóbb - programokat, s minden tudásszinthez igyekszünk megfelelő eszközt ajánlani.

Aki napi munkájában rendszeresen használ videót, annak professzionális programra van szüksége: olyanra, amely minden felmerülő feladatot kezelni tud.

Adobe Premiere 6.0

A Premiere mind Macintosh-on, mind PC-n jó ideje a legjobb videoszerkesztő programnak számít - és nem is ok nélkül. Nem feltétlenül az első számú választás a vágással foglalkozó profik számára, de a cikkünkben szereplő programok közül mindenképpen övé az elsőbbség. A Premiere centrumában a nagyszerű időszalag áll. Többféle módon nézhetjük meg itt a snitteket, és mielőtt megkezdenénk a tényleges munkát, nyersvágás céljából egyfajta storyboardba (a film menetét megjelenítő "képeskönyvbe") rendezhetjük a jeleneteket.

A legújabb Premiere-változat új eszközöket tartalmaz a hangvágáshoz, és a hangerő, valamint a csatornák mellett a magas- és mélyhangok szabályozására, valamint a kórushatások kezelésére is módot ad. A legfontosabb újdonság azonban az streaming támogatása, amely egyaránt kiterjed az MPEG, G2Real és QuickTime formátumokra is. A munka nehezét itt nem maga a Premiere, hanem a Cleaner 5.0 EZ egyszerűsített változata végzi, amely lecsontozott volta ellenére kezeli mindazokat a feladatokat, amelyek egy webre dolgozó videoproducer munkájában felmerülhetnek. Az Adobe Premiere nem a legolcsóbb alkalmazás, de a maga nemében a legjobb. (Letöltés: Adobe Premiere 6.0 )

Ulead MediaStudio Pro 6.5

A MediaStudio átfogó tudású, ambiciózus csomag, amely arra készült, hogy egy félprofi videós minden vágással kapcsolatos igényét kielégítse. Középpontjában a Video Editor áll, amelynek áttekinthető, időszalagos virtuális vágóasztalán kényelmesen, pontosan összevághatjuk a video- és hangsnitteket, majd trükkökkel, speciális hatásokkal is elláthatjuk őket. A videorögzítő funkciót egyszerűbb használni, mint az Adobe Premiere-ben, és automatikus eszközök segítik a sok különböző fájl konvertálását egyetlen kodekbe (kóder/dekóderbe), aminek következtében a snittek minősége egységessé válik.

A Video Paint módot ad bizonyos retusálásokra és animációs stílusok alkalmazására, de festőeszközei alapszintűek, a professzionális igényeket nem elégítik ki: aki ezen a téren komolyabb követelményeket támaszt, jobban jár az Adobe Photoshoppal vagy a Painterrel. Használhatóbb viszont az Audio Editor, amely megfelelő eszköz a hang megvágására. A hangot a videóról is kinyerhetjük vele, hogy feljavítsuk a minőségét. A DG Infinity eszközeivel feliratozhatjuk, és animációs hatásokkal láthatjuk el a filmet.

A MediaStudio gyengéje, hogy a modulo nincsenek igazán integrálva, és a felület kidolgozatlanabb, mint a Premiere-é: nem vitás, a Premiere külön klasszis e kategóriában, időszalagos szerkesztési lehetőségeivel egyik konkurens sem versenyezhet. De ha mindenfajta alkalmazásra szükségünk van, és nem mindegy, hogy milyen áron, a Ulead csomagja a legjobb vétel.

Profi utómunkaprogram

Adobe After Effects 5.0

Az After Effects hajszálnyival különbözik az itt tárgyalt többi profi programtól. Nem annyira vágóprogram, mint inkább egyesítő-, animációs és trükkeszközök gyűjteménye, amelyet akkor érdemes használni, ha már túl vagyunk a video megvágásán. (Az egyesítés az a videós munkafolyamat, amelyben a megvágott videót más anyagokkal, képekkel és feliratokkal kombináljuk, és így hozzuk létre a végterméket.) Az alkalmazást úgy tervezték, hogy az Adobe más szerkesztőprogramjaival (Premiere, Photoshop) tandemben működjék.

Az After Effects nem a legkönnyebben használható szoftver - e tekintetben a Premiere és a MediaStudio mindenképp felülmúlja. Értékei első ránézésre talán nem is annyira szembeötlők, mert az említett két csomag ugyancsak számos trükköt, képátmeneti hatást és egyesítőeszközt tartalmaz. Az After Effects azonban elképesztően fejlett maszkolási lehetőségeket nyújt (ezzel a technikával kizárhatunk bizonyos részeket a képkockákon). Csak egy példa: a filmsnittek mindegyik rétegén 127 különböző maszkot rajzolhatunk be és animálhatunk. A program többszörös feliratozó- és képátmeneti eszközei is messze felülmúlják mindazt, amit riválisai e tekintetben nyújtani tudnak.

A program két változatban kapható: a Standard csak a legfontosabb animációs és egyesítőeszközöket tartalmazza, a Production viszont olyan extra eszközöket is, amelyekkel az utómunka-folyamat minden fázisa szabályozható. Az After Effects azonban drága termék, és a sokfajta funkció megtanulása hosszú időbe telik, úgyhogy valóban csak profiknak ajánljuk. (Letöltés: Adobe After Effects v5.5 )