Ingyenes netszolgáltatás az Indextől

Vágólapra másolva!
Az Index július 1-én indította új szolgáltatása a hajnali és a nappali órákban kínál előfizetés nélküli internet-hozzáférést a telefondíj áráért.
Vágólapra másolva!

A portál szolgáltatása munkanapokon hajnali 2 és este 6 óra között, munkaszüneti napokon pedig hajnali 2 és délután 3 óra között hozzáférhető. A konstrukció használatával internet előfizetési díj nélkül, csak az aktuális telefontarifák árának kifizetéséért érhető el a világháló.

A szolgáltatást az Index a PSINET partnereként nyújtja. Előzetes piaci elemzések hiányában a cégnek nincsenek pontos elvárásai, a rendszer határozottan tesztjelleggel működik - válaszolta Gerényi Gábor, az Index igazgatósági tagja az [origo] kérdésére. Gerényi a jövővel kapcsolatban elmondta, hogy a szolgáltatás a szeptember végéig tartó három hónapos próbaidőszakban mindenképpen ingyenes marad, azt követően az addig gyűjtött tapasztalatok alapján döntenek annak sorsáról.

Az Index internet-szolgáltatása augusztus 1-ig regisztráció nélkül vehető igénybe.