Gigaherz az Apple-től is

Vágólapra másolva!
A vállalat az új Power Mac-modellek bemutatásával egy időben megkezdte az új designnal készült iMac-konfigurációk szállítását.
Vágólapra másolva!

Az Apple egyik új, duálprocesszoros konfigurációjában két 1 GHz-es G4 processzor, Nvidia GeForce4 MX grafikus kártya, 80 GB kapacitású winchester, 512 MB DDR memória és SuperDrive CD-RW/DVD-R meghajtó került. A vállalat közleménye szerint a 3000 dollárba kerülő Power Mac teljesítménye Photoshop futtatása során 72, videotömörítésben pedig 300 százalékkal haladja meg egy 2 GHz-es Pentium 4 processzorra épülő konfigurációét. A professzionális grafikai alkalmazásokra szánt csúcsgéppel együtt két "gyengébb" paraméterekkel ellátott konfigurációt is bemutattak, ezekben 933, illetve 800 MHz-es G4 processzor kapott helyet.

Az Apple január 28-tól szállítja a korábban bemutatott új iMac-ek konfigurációkat. A cég bejelentése szerint a megszokottól jócskán eltérő kialakítású modellekre eddig több mint 150 ezer rendelés érkezett, az Apple ezeket néhány héten belül teljesíti. Az új iMac-sorozat belépő tagja 700 Mhz-es processzorral, valamint CD-újraíróval 1300, míg a legdrágább változat 800 Mhz-es G4 chippel és SuperDrive-val 1800 dolláros áron rendelhető.

Olcsóbb az iMac

MP3-lejátszó az Apple-től