Intel: Pentium III 1,4 GHz-en

Vágólapra másolva!
Az Intel becslése szerint jelenleg 450 millióan használnak 700 MHz órajel alatt működő processzorral szerelt PC-t.
Vágólapra másolva!

A vállalat ezt az óriási piacot célozza meg év eleji termék-dömpingjével: a nemrégiben bemutatott 1,3 GHz-es Celeron és a - kissé álomszerű órajelen pörgő - 2,2 GHz-es, Northwood magos Pentium 4 érkezését az 1,4 GHz-es PIII megjelenése követi. Az Intel naptárában 2002-vel beköszöntő új korszakot jól jelzi, hogy a Northwood után már a szerverekbe szánt Pentium III is 0,13 mikronos gyártási eljárással készült. A cég szerint az 512 kb másodszintű cache-sel rendelkező processzor 40 százalékkal kevesebb energiafelvétel mellett 20 százalékkal gyorsabb 0,18 mikronos elődeinél.

Az Intel nagy erőkkel vesz részt a las vegasi Consumer Electronic Show-n: a cég a kiállítás öt napja alatt 25 demonstrációt tart, a középpontban levő 2,2 GHz-es P4 mellett láthatóak a 2002 első félévében érkező Pentium 4-M processzorra épülő notebook-ok és számos StrongARM processzorra épülő kézieszköz is.

Az Intel Magyarországon hivatalosan január 10-én mutatja be új Celeron és P4 processzorait.

AMD, Intel: új processzorok a gyorsítás jegyében

Energiatakarékos processzorok az Inteltől

Tovább csökken a Pentium III ára