Microsoft-tartalmak kéziszámítógépen is

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A vállalat az MSN portál európai mobil-premierje során először a német és a francia nyelvű változatokat tette elérhetővé, a cég közleménye szerint néhány héten belül ezeket követi az angol, illetve a spanyol verzió. Az MSN portál "hagyományos" honlapja a világháló legkeresettebb oldalai közé tartozik, a Nielsen/Netratings 2001 decemberi forgalmi adatai szerint a www.msn.com az AOL Time Warner és a Yahoo mögött a harmadik helyen végzett. A portál "drót nélküli" változata PDA-k, illetve erre a célra alkalmas mobiltelefonok kijelzőjén jelenhet meg.

A Microsoft a bejelentéssel együtt publikálta a Hotmail levelezőrendszer mobiltelefonokra szánt verziójának első forgalmi adatait: eszerint a szolgáltatás svájci és dániai felhasználói egy hónap alatt átlagosan 27 szöveges üzenetet küldtek.

A Microsoft vezeték nélküli eszközök irányába való terjeszkedését jól jelzi a különböző szolgáltatások bevezetése. A vállalat következő lépésként az Instant Messenger üzenőprogram mobiltelefonokra szánt változatát kívánja piacra dobi, az ígéretek szerint erre legkésőbb hat hónapon belül kerül sor. Az MSN Mobile korábban az Egyesült Államok és Kanada területén volt elérhető. A portál - melyet a Microsoft különböző mobilszolgáltatók hálózatán keresztül tesz elérhetővé - híreket, időjárásjelentést, horoszkópot, egyéb szerkesztett tartalmakat és mail-elérést kínál felhasználóinak.

Korábban:

MMS az Ericssontól és a Vodafone-tól

Microsoft-Nokia háború a mobilszoftverek piacáért

Ajánlat:

MSN Mobile Adatlap

MSN Mobile English