Windows-Linux kapcsoló egy új laptopban

Vágólapra másolva!
A Casio egy olyan Transmeta-alapú laptopot mutat be Japánban, amelynek tulajdonosai egy kapcsoló átváltásával dönthetik el, hogy az eszköz Windows vagy Linux operációs rendszert használjon.
Vágólapra másolva!

A november 21-én megjelenő Cassiopeia Fiva MPC-216XL az MPC-206E utódja, amely tavasszal jelent meg az Egyesült Államokban. Ez a korábbi modell már tartalmazott egy ugyanilyen kapcsolót, amellyel operációs rendszert lehetett váltani.

Az új Fiva fontos mérföldkő lehet a Linux alapú laptopok piacán. Bár munkaállomások esetében egyre több gyártó kínálja fel a Linuxot, mint opciót, a linuxos notebook egyelőre ritkaságnak számít.

A rendszer a Transmeta 600 MHz órajelű Crusoe TM 5600-as processzora köré épül, ami pedig a feltörekvő processzorgyártó számára jelentős eredmény. Az utóbbi időben ugyanis egyre több kritika érte a Transmetát, hogy nem sikerül számottevő piaci részesedést elérnie a többi chipgyártó rovására.

[origo]

Új notebook-processzorok az AMD-től