Késik a kormányportál megnyitása

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A várt nyitás helyette egy közlemény tudatta, hogy a IBM teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit, a kormányportál technológiai háttere elkészült, az elektronikus kormányzat kapuja, a kormányportál decemberben a nagyközönség számára is megnyílik.

A kormányportál a közigazgatás hatékonyabb működését - kormányszlogennel élve - a polgárbarát ügyintézés megvalósítását célozza - az interneten keresztül. Használatával az állampolgárok online - szünetmentesen - intézhetik ügyeiket, akár az otthoni vagy az irodai számítógépükről. Ezzel időt és energiát kímélve lehet a hivatalok szolgáltatásait igénybe venni, az adatszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tenni. Az IKB által meghirdetett portálpályázat nyertese az IBM Magyarország Kft. lett, amelynek kommunikációs vezetője, Dudás Krisztina lapunknak elmondta: a rendszer tesztelése sikerrel járt, tartani tudták szerződéses kötelezettségüket, hétfőn átadták a kormányportál rendszerét. Közben az IKB közleményt adott ki, melyben arról számolnak be, hogy megkezdődött az adatok feltöltése, december elején indulhat a kormányzati portál a nagyközönség számára. Ez az időpont azonban némi csúszást jelent a korábban bejelentett induláshoz képest, mivel ezt megelőzően minden esetben a portál november 12-ei indulásáról beszéltek az illetékesek. A technikai átadást az internetes oldalak valóságos adatokkal való feltöltése követi, csak ezt követően lehet a felhasználók számára elindítani a szolgáltatásokat.

A Magyar Hírlap információi szerint a kormányportál menüje, a szolgáltatások listája a következő lesz: hírek, országinfo, ügyleírások, közigazgatás, szolgáltatások - adatbázisok, fórum - chat. A rendszer használatát egy call center (telefonos ügyfélszolgálati központ) is megkönnyíti majd a internetezők számára. Induláskor a céginformációk, a gépjármű- és bizonyos ingatlan-nyilvántartások lesznek hozzáférhetőek a felhasználók számára.

Az elektronikus kormányzati program költségét júliusban 12 milliárdra becsülték, melyből 4,1 milliárdot idén költenek el, 7,1 milliárdot jövőre. Ez a központi kiadás a közigazgatási hivatalok informatikai fejlesztését, a kormányportálhoz való fokozatos csatlakozásuk összegét foglalja magába.

Tasi Katalin